Infostart.hu
eur:
386.74
usd:
332.12
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog
Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án.
Nyitókép: Képviselők az új összetételű Európai Parlament alakuló ülésén Strasbourgban 2019. július 2-án. MTI/AP

Megválasztották az Európai Parlament alelnökeit

A testület kedden szavazott a 14 alelnökéről a jelenlegi parlamenti ciklus hátralévő két és fél évére. Az eddigi kettő helyett egy magyar sincs köztük.

A strasbourgi plenáris ülésen leadott szavazatok alapján az első fordulóban kilenc, a második fordulóban pedig három alelnököt választottak. Az utolsó két helyet a harmadik fordulóban töltötték be.

Az Európai Néppárt uniós parlamenti frakciójának 3, a szocialistáknak 5, a Renew frakciónak 3, valamint az ECR-nak, a Zöldeknek és az Európai Baloldalnak 1-1 képviselőt sikerült az alelnöki székbe juttatnia.

A Fidesz jelöltje, Járóka Lívia a második fordulós szavazás megkezdésekor visszalépett az ECR-os jelölt Robert Zile javára.

Dobrev Klára (DK) pedig már korábban bejelentette, hogy nem indul alelnöki pozícióért, és a következő hónapokban a hazai választási kampányra és az "Európai Egyesült Államok" ügyére koncentrál.

Az alelnökök szükség esetén helyettesíthetik az EP elnökét, és többek között elnökölhetnek is az üléseken. Az alelnökök tagjai az Elnökségnek is, amely a parlament valamennyi adminisztratív, személyzetet érintő és szervezeti ügyével foglalkozik. A testület 5 kvesztorát, akik az EP-képviselőket érintő adminisztratív ügyekért felelősek, szerdán választják meg.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×