Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.68
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Beiktatták az első koalíciós kormányt Spanyolországban

Az új kormányban öttel több tárca kezdi meg működését, mint az előző ciklusban.

Beiktatták az első koalíciós kormányt Spanyolországban, az új kabinet huszonkét tagja VI. Fülöp spanyol király jelenlétében hétfőn tette le hivatali esküjét.

A Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) és az Unidas Podemos (Együtt képesek vagyunk) radikális baloldali párttömörülés új minisztereinek egyike sem tért el a fogadalomtétel hagyományos formulájától, felesküdtek az alkotmány betartására és betartatására, illetve hűséget fogadtak az uralkodónak. Így tettek az Unidas Podemos egyébként köztársaságpárti politikusai is.

A beiktatási ünnepségről hiányoztak a vallási jelképek, a Biblia és a feszület, ahogy Pedro Sánchez kormányfő múlt heti eskütételekor is.

Míg az előző Sánchez-kormányban többségben voltak a női miniszterek, az új kabinetben 50 százalék a férfiak és nők aránya, amellyel a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) országai között Spanyolország az ötödik helyen áll.

Az új kormányban öttel több tárca kezdi meg működését, mint az előző ciklusban, közülük négynek a vezetője miniszterelnök-helyettes rangot kapott, így jelezve, hogy melyek a legfontosabb kormányzati területek.

Szociális jogokért felelős kormányfőhelyettes lett Pablo Iglesias, az Unidas Podemos vezetője, akinek hatáskörébe tartozik az ENSZ 2030-ig meghatározott fenntarthatósági fejlődési céljainak megvalósítása is.

Teresa Ribera eddigi környezetvédelmi minisztert ökológiai átmenetért és demográfiai kihívásért felelős miniszterelnök-helyettessé nevezték ki.

Miniszterből kormányfőhelyettes lett Nadia Calvino, aki továbbra is a gazdaság irányításáért felel, kiegészülve a digitális átállás feladatkörével.

Miniszterelnök-helyettes maradt Carmen Calvo, aki a miniszterelnökség vezetése és a kormányzat parlamenti kapcsolattartása mellett a "demokratikus emlékezet" területét is megkapta.

A teljes hatáskörrel rendelkező kabinet azután alakult meg, hogy nyolc és fél hónapig ügyvezető kormány irányította Spanyolországot. Az április 28-i parlamenti választások után ugyanis a győztes PSOE nem tudott kormányt alakítani, mert nem nyert többséget a törvényhozásban, és koalíciós tárgyalásai az Unidas Podemosszal kudarcba fulladtak.

November 10-én megismételték a választásokat, amelyen a szocialisták megint a parlamenti többség megszerzése nélkül nyertek, ezúttal azonban megszületett a koalíciós megállapodás.

Pedro Sánchez múlt kedden kapta meg a parlament támogatását kormánya megalakításához, amelyhez nyolc párt képviselőinek igen szavazatára és két párt tartózkodására volt szükség.

A legnagyobb ellenzéki pártok nem támogatták Sánchezt, és élesen bírálták, amiért megválasztása érdekében megállapodást kötött a Katalán Köztársasági Baloldal (ERC) szeparatista párttal, amelynek vezetője, Oriol Junqueras 13 éves börtönbüntetését tölti zendülés és közpénz hűtlen kezelése miatt.

Az új kormány előtt álló egyik nagy kihívás épp a katalán politikai válság rendezése, a másik pedig az, hogy teljesítse a szociális szolgáltatások javítására vonatkozó ígéreteit, miközben megfelel az Európai Unió által elvárt szigorú költségvetési politikának.

A Sánchez-kormány első feladatai közé tartozik az idei költségvetés kidolgozása és elfogadtatása, mivel továbbra is a 2018-as, még a konzervatív néppárti kormány által készített büdzsé van érvényben.

A parlamenti erőviszonyok miatt az új kabinet számára nem lesz könnyű a kormányzás, a két párt ugyanis kisebbségben van, összesen 155 mandátumot birtokol a 350-ből.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök volt. „Jól állunk, de a csata még nyílt” – mondta a választásokról, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A tét az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”.

Szergej Lavrov ijesztő kijelentést tett a béke esélyeiről

Ha a kijevi vezetés delegációja az ukrajnai rendezésről Abu-Dzabiban tartott tárgyalásokra a bejelentett biztonsági garanciákkal érkezett, akkor ez újfent megerősíti azt, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek valójában nem kell a béke – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×