eur:
394.23
usd:
370.14
bux:
65045.06
2024. április 19. péntek Emma
Nyitókép: Pixabay

Tombol az ebola, minden korábbinál súlyosabb a járvány

Az elmúlt három hónapban 198-an haltak bele a járványba és nagyjából százan élték túl a fertőzést a Kongói Demokratikus Köztársaságban.

A közép-afrikai ország egészségügyi minisztere szerint a mostani ebolajárvány a legsúlyosabb az ország történetében 319 megerősített, illetve valószínűsíthető megbetegedéssel.

A miniszter arról is beszélt, hogy mióta megérkeztek a járvány sújtotta térségbe a vészhelyzeteket elhárító csoportok, munkatársaikat megfenyegették, bántalmazták, tönkretették felszerelésüket, illetve elhurcolták őket. A gyorsreagálású orvosi egységnél dolgozók közül ketten meghaltak egy ilyen támadásban.

A mostani járvány a közép-afrikai ország Észak-Kivu és Ituri nevű tartományait sújtja, amelyek a leginkább terheltek a fegyveres konfliktustól, illetve ahol a helyi lakosság akadályozza is az egészségügyi dolgozók munkáját. A betegség eddig 198 ember halálát okozta augusztus 1-je óta. Ebből 163-an bizonyítottan a vírusnak estek áldozatul, míg 35 áldozatnál feltételezték a megbetegedést. Hozzávetőleg száz ember túlélte a fertőzést.

A Kongói Demokratikus Köztársaságban ez immár a tizedik ebolajárvány a vírus 1976-ban történt felfedezése óta.

Több mint háromszáz megbetegedéssel ez egyben a harmadik legsúlyosabb ebolajárvány az afrikai kontinensen. A legsúlyosabb ebolajárvány legkevesebb 11 ezer ember életét követelte, és mintegy 28 ezren betegedtek meg 2014-15-ben Nyugat-Afrikában. Az Ugandát 2000-ben sújtó járvány alatt 425-en fertőződtek meg.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója Kinshasában tett látogatásán azt mondta, hogy

a legnagyobb kihívást a biztonsági kérdések, illetve a helyi közösségek bizalmatlansága jelentik a vírus megfékezésében.

Ha támadás van, a művelet gyakorlatilag megbénul, és ez a vírus terjedését segíti, mert elmaradnak az oltások és a fertőzöttekkel való érintkezés nyomon követésében, illetve újabb fertőzések történnek, mert nem tudják beoltani az embereket idejében.

Az ebolavírus a legveszélyesebb kórokozók közé tartozik, halálozási aránya csaknem 90 százalékos, és a vérzéses lázzal járó betegség nagyon gyors lefolyású.

Címlapról ajánljuk
Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

Az óvóhelyre kellett menekíteni Kijevben a német gazdasági minisztert

A háború kitörése óta másodszor látogatott Ukrajnába a német gazdasági miniszter. Robert Habeck célja az volt, hogy a kétoldalú gazdasági kapcsolatok megerősítéséről tárgyaljon A vizit alig huszonnégy órás volt, közben ugyanakkor a háború viszontagságait egy kijevi óvóhelyen is tapasztalhatta.

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×