eur:
397.87
usd:
366.79
bux:
88229.7
2025. március 8. szombat Zoltán

Ukrajna keményen üzent Szijjártóéknak

Az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője szerint a magyarországi választási kampánnyal függnek össze azok a nyilatkozatok, amelyek az új ukrán oktatási törvény kapcsán a nemzeti kisebbségeket érő sérelmekről szólnak, emellett Budapest így próbálja elterelni a figyelmet az Európai Unióval szemben fennálló problémáiról, ezen belül a migrációval kapcsolatos nézeteltéréséről Brüsszellel.

Kosztyantin Jeliszejev, az ukrán Szabadság rádiónak nyilatkozva "hisztérikusnak" minősítette a törvénnyel kapcsolatos magyarországi megnyilvánulásokat. Úgy vélte, hogy Ukrajnának ebben a helyzetben "nyugodtan és megfontoltan" kell viselkednie, miközben nem szabad feladnia nemzeti érdekeit.

"Meg kell mutatnunk, hogy mi egy nagy európai nemzet vagyunk, vannak saját nemzeti érdekeink és van gerincünk. Ebben bennünket nem lehet megtörni " - fogalmazott Jeliszejev.

A tisztségviselő mindazonáltal úgy vélte, hogy az oktatási törvényről konzultációkra van szükség. Szerinte viszont

Magyarország ahelyett, hogy a vitát kétoldalúan próbálná rendezni, szélesebb platformra vitte a kérdést.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter azt mondta, hogy Magyarország az Európai Unióban blokkolni és vétózni fog minden olyan lépést, amely a keleti partnerség program jegyében Ukrajnának újabb előrelépést jelenthetne az európai integrációs folyamatban.

"Mi készen állunk a kétoldalú konzultációkra szakértők bevonásával, annak érdekében, hogy bebizonyítsuk: ez a törvény megfelel a leghaladóbb európai szabványoknak, és egyaránt szolgálja a magyar nemzeti kisebbség és az ukrán fél érdekeit" - szögezte le a tisztségviselő.

Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter közben a Twitter internetes közösségi portálon tett bejegyzésében tudatta: Ukrajnában azon dolgoznak, hogy az ország magyar nemzetiségű állampolgárai a lehető "legkomfortosabban" érezzék magukat az Európai Unióban és Ukrajnában egyaránt.

"Minél több nyelv, annál több lehetőség.

A konstruktív párbeszéd lehetővé teszi a félreértések eloszlatását" - írta a külügyminiszter.

Petro Porosenko ukrán elnök hétfő este írta alá az új oktatási törvényt, amelyet a kijevi parlament szeptember 5-én fogadott el.

A jogszabály a közoktatás korszerűsítését tűzi ki célul 2018 szeptemberétől bevezetendő reformokkal, egyebek közt 11-ről 12 évre emelve a kötelező elemi, általános és középfokú oktatás időtartamát. A törvény jelentős autonómiát ad az iskoláknak, és béremelést ír elő a pedagógusok számára.

A törvénynek az oktatás nyelvéről szóló 7. cikke azonban több ország, köztük az Ukrajnával szomszédos Magyarország, Románia és Lengyelország heves tiltakozását váltotta ki. A jogszabály ezen része - amely egyébként 2020 szeptemberétől lép életbe - kimondja: Ukrajnában az oktatás nyelve az államnyelv. Ennek megfelelően a nemzeti kisebbségek anyanyelvű oktatása - az ukrán mellett - csak az első négy osztályban lesz engedélyezett, és csupán az önkormányzati fenntartású tanintézetek külön osztályaiban vagy csoportjaiban, így az 5. osztálytól felfelé, az anyanyelvi tárgyak kivételével, minden tantárgyat ukránul oktatnak majd. Ez a rendelkezés az érintett nemzeti kisebbségek szervezetei szerint sérti Ukrajna alkotmányát, több hatályos törvényét, továbbá nemzetközi egyezményekben és megállapodásokban vállalt kötelezettségeit.

A törvény aláírása után Porosenko közölte: felkérte a külügy- és az oktatási minisztériumot, hogy folytassák le a szükséges konzultációkat a törvény tartalmáról Ukrajna "európai partnereivel, beleértve az Európa Tanácsot (ET)".

Címlapról ajánljuk

Ragadós száj- és körömfájás: sorsfordító 72 óra vár a magyar juhtenyésztőkre

A Magyarországon fél évszázad után újra felbukkanó ragadós száj- és körömfájás miatt azonnali hatósági intézkedéseket rendelt el az országos főállatorvos, jelenleg leállítottak minden élőállat-exportot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.03.10. hétfő, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Ráültek a befektetők Powell szavaira, emelkedéssel zárt Amerika

Ráültek a befektetők Powell szavaira, emelkedéssel zárt Amerika

A piacokat a héten megviselte Donald Trump kereskedelempolitikájának változékonysága az egyes vámok kivetése, és azok módosítása tekintetében, amely jelentős bizonytalansági faktort szült. Az ázsiai piacok eséssel zárták a hetet, Európa is mínuszban van a mai kereskedésben, és az amerikai piacokon is esés látszik, bár a tegnapinál jóval mérsékeltebb. A magyar piacon ma az OTP-re figyelnek kiemelten a befektetők, hiszen ma hajnalban jelentett a bankcsoport, és sikerült is megvernie az elemzői várakozásokat a bevételeknél és a működési eredménynél, de a profit már csak egy hajszálnyival lett jobb a vártnál. Ezen felül annak örülhetnek még az OTP részvényesei, hogy a bank alaposan megemelheti az osztalékát, folytathatja a részvényvisszavásárlásokat, és persze továbbra is vizsgálják az akvizíciós lehetőségeket. Este az amerikai részvénypiacoknak Jerome Powell Fed-elnök szavai hoztak megnyugvást.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. március 7. 21:51
×
×
×
×