Infostart.hu
eur:
364.62
usd:
324.99
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

"Lélektani hatása van az Európai Bizottság csomagjának"

Kétszázmilliárd eurós gazdaságélénkítő csomagot jelentett be az Európai Bizottság a közösségben várható gazdasági recesszió kivédésére. A BruxInfo szakértője felhívta a figyelmet arra, hogy nincs szó új pénzügyi alap felállításáról, ez pusztán az eddigi nemzeti csomagokat összegzi, és elsősorban lélektani hatása lehet.

Az Európai Bizottság által bejelentett, 200 milliárd eurós gazdaságélénkítő csomag összefoglalja és kiegészíti az egyes tagállamok hasonló célú kezdeményezéseit, és elsősorban lélektani hatása lehet - mondta az InfoRádiónak Fóris György, a BruxInfo szakértője.

A válság Európában nem azért indult, mint az Egyesült Államokban: azok a káros tényezők, az olyan spekulációk és fedezetlen hitelek csak néhány országokban voltak jelen, így a bankok nagy része egészséges és jelentős pénzügyi tartalékokkal is rendelkeznek, ám nem bíznak egymásban - tette hozzá.

Fóris György szerint az Európai Bizottság bejelentése azért fontos, mert hatással lehet az össezeurópai pénzpiaci és tőzsdei hangulatra, míg az egyes nemzeti csomagok létrejöttéről szóló hírek ezt nem tudták elérni.

Az EB ajánlásokat is megfogalmazott tagállamai számára. A Magyarországhoz hasonló helyzetben lévő államok esetében az az elvárás, hogy ne térjenek le a költségvetési konszolidáció útjáról, valamint, hogy a kiadásaikat csoportosítsák át az erőteljesebben sújtott rétegek védelme érdekében.

Hanganyag: Nagy Tamás

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×