Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Csaba László közgazdász beszél Thomas Piketty A tőke a 21. században című könyve magyar nyelvű kiadásának bemutatóján Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia könyvtárában 2015. április 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Az 1930-as éveket idézik a mostani gazdasági folyamatok - Csaba László előadása

Azok a folyamatok, amelyek a világgazdaságban történnek, az 1930-as éveket idézik – mondta Csaba László, az MTA rendes tagja egy tudományos ülésen tartott előadásában.

Ritkán van úgy, hogy az ember látja azt, hogy a történelem fordul, most pedig valóban van egy fordulópont – mondta a Globális illiberalizmus arculatai című előadásában a Világgazdasági Tanács tudományos ülésén Csaba László, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Közép-európai Egyetem és a Budapesti Corvinus Egyetem professor emeritusa.

„A kormányfő ezt úgy szokta megfogalmazni, hogy egész mostanáig azt mondták, mi vagyunk a történelem mellékutcája, de mi valójában a történelem főutcája vagyunk. Én ehhez a gondolathoz csatlakozva csak annyit teszek hozzá: jó nekünk, elvtársak? Van a világban egy ilyen fordulat, ez a fordulat mérhető a 30-as évekhez” – ecsetelte.

Ez a változás Csaba László szerint már nem a posztkommunista átmenettel hozható összefüggésbe, hanem szélesebb alapokon nyugszik.

Az átalakulás az intervencionizmusra, vagyis a stabilitás biztosítására támaszkodik,

amely a 30-as években világszerte általánossá vált abban az extrém formában, hogy az állam mindent jobban tud, még a saját polgárainál is jobban. A 30-as években ez paradigmaváltást jelentett, nemcsak a gyakorlatban, hanem a közgazdasági elméletben is – összegezte.

Csaba László felhívta a figyelmet arra, hogy ezt a változássorozatot például, ami Donald Trump második elnökségével is elindult, többen előre jelezték, az irány pedig nem más, mint a fékek és ellensúlyok rendszerére épülő amerikai rendszernek az alapvető átalakítása.

„Donald Trump második elnökségével elkezdődött egy új korszak, ami nagyjából mindent megkérdőjelez, amit korábban gondoltunk a világról, értve ezen a szabályalapú trendeket, mind az Egyesült Államokon belül, mind nemzetközileg.”

A professzor kifejtette: a folyamatok az Európai Uniót is elérték. „Az uniós politikában is megfigyelhető egy ilyen etatista fordulat; a politika elment az ellenkező irányba, a szuverenisták térnyerése irányába, és a szuverenisták ahhoz ugyan nem elég erősek, hogy szétverjék az EU-t, de ahhoz igen, hogy a jelentős pénzköltéssel járó fordulatokat befagyasszák. Ennek következtében viszonylag könnyen előre jelezhető a meglévő elemzések alapján, hogy

az Európai Unió nem tud egy növekedési góccá válni.”

Összességében ez a paradigmaváltás együttesen egy olyan világgazdaságot hoz létre, amelyben a bizonytalanság a meghatározó tényező – mondta előadásában Csaba László.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Saját mobilja van egyre több óvodásnak, tiktokozik a gyerekek háromnegyede – a magyar valóság számokban

Egyre több óvodás gyermeknek van saját telefonja, a gyermekek 7 százaléka pedig már 4–6 évesen mobilhasználó – derült ki az NMHH reprezentatív kutatásából, amelyet 2 ezer szülő és 2 ezer 7 és 16 év közötti gyermek megkérdezésével végeztek el. A felmérés rámutat arra is, hogy a gyerekek szabadidejük egyre nagyobb részét töltik digitális platformokon, a szülők egyre passzívabbak, a mesterséges intelligenciának pedig mindenki jobban hisz a kelleténél.

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Lerántotta a leplet Amerika a félelmetes M1E3 páncélosról - Megszületett a csataterek új uralkodója?

Az amerikai M1 Abrams harckocsi igazi túlélő: az 1980-as évek óta számtalanszor nekiállt már a Pentagon, hogy fejlesszen egy olyan tankot, amely szebb, jobb ütőképesebb – a végső döntés mindig az lett, hogy inkább maradjon még néhány évig a jól bevált páncélos. A napokban bemutatták az Abrams-család legújabb tagját Detroitban, az M1E3-ast, amely várhatóan a következő évtizedekben kiszolgálja majd az amerikai haderő igényeit, mint elsődleges harckocsitípus. Nézzük meg, mit lehet tudni a gépről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×