Infostart.hu
eur:
364.12
usd:
325.2
bux:
144021.2
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Az OTP Bank új, innovációs fiókja Budapesten, az Árkád üzletközpontban az avatás napján, 2018. november 20-án.
Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A lakáshitelezésnek köszönhető az OTP kimagasló eredménye

A vállalati hitelkereslet élénkülése még várat magára.

Sikeres volt a negyedév, jól teljesít a bank, a nyereség folyamatosan növekvő része külföldről érkezik - mondta az OTP Bank Nyrt. vezérigazgató-helyettese a bank második negyedévi eredményeit értékelő sajtótájékoztatón pénteken Budapesten.

Bencsik László elmondta, hogy kiemelkedő jövedelmezőséget értek el, a ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) 2024 első fél évében 23,6 százalékot tett ki.

A kedvező eredményekhez hozzájárult, hogy a jó profit mellett felgyorsult a hitelezési aktivitás több országban, Bulgáriában, Szerbiában, Horvátországban, Montenegróban, és a negyedévben Ukrajnában is.

Magyarországon a lakáshitelezési aktivitás rendkívül gyorsan nő, a szerződött állomány 2,6-szorosára emelkedett, ez jelentős eredmény - ismertette. Megjegyezte, hogy a vállalati hitelkereslet élénkülése várat magára, ám úgy vélte, az év hátralévő részében folytatódhatnak a kedvező folyamatok, és a második fél évben már a vállalati hitelezés is megindulhat.

Az első fél évben a személyi kölcsön folyósítások 61 százalékkal bővültek, a kereslet nő, ez a lakossági fogyasztásban is meg fog jelenni - ismertette.

Kitért arra: az eredmények tavalyi első fél évvel történő összehasonlítását befolyásolja, hogy a tavalyi első fél évben megvalósított akvizícióknak 179 milliárd forint egyszeri pozitív hatása volt. Így lehetséges, hogy a csoport első fél éves konszolidált adózás utáni eredménye 12 százalékkal alacsonyabb volt, 508 milliárd forint. Ebből 112 milliárd származott a magyar banki tevékenységekből, emellett 360 milliárd forint leányvállalati osztalékbevétel érkezett az első fél évben. A magyar csoporttagok eredményességét érintette az is, hogy 22 milliárd forint értékvesztést kellett képezni az orosz kötvényekre, a kamatstop meghosszabbításának várható egyszeri negatív hatása pedig 5,6 milliárd forint volt a második negyedévben.

Ismertetése szerint a külföldi leánybankok eredmény-hozzájárulása javult, kiemelkedően teljesített például a bolgár, a szlovén, a szerb, és az orosz leánybank. A konszolidált teljesítő hitelek 3 százalékkal nőttek negyedéves bázison, főleg az erős bolgár, szerb, és horvát teljesítmény hatására, és már az ukrán állományok is nőttek.

A májusban közzétetthez képest a menedzsment várakozásai 2024-re továbbra is érvényben vannak, a nettó kamatmarzs prognózison javítottak, az 2024-ben a 2023-as 3,93 százalékot meghaladó lehet. Várakozásuk szerint az árfolyamszűrt organikus hitelállomány növekedési üteme meghaladhatja a tavalyi 6 százalékot. A költség/bevétel mutató a 45 százalékos szint környékén alakulhat. A kockázati profil a 2023. évihez hasonló lehet, míg a tőkeáttét várható csökkenése miatt az éves ROE (sajáttőke-arányos megtérülés) alacsonyabb lehet a tavalyi 27,2 százaléknál.

A vezérigazgató-helyettes kérdésre válaszolva megerősítette: a stratégia változatlan, továbbra is keresik a lehetőséget az értéket teremtő bankvásárlásokra, elsősorban azokban az országokban, ahol már jelen vannak.

A pénteken hajnalban közzétett gyorsjelentés szerint az OTP Bank a második negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 267,930 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 8 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakinál. A második negyedéves konszolidált korrigált adózás utáni eredmény 12 százalékos növekedést jelent az előző negyedévhez képest. Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 261,980 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei második negyedévre. A konszolidált korrigált adózás utáni eredmény az első fél évben 507,891 milliárd forint lett, 28 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

Az OTP Bank Nyrt. a BÉT prémium kategóriás kibocsátója. Részvényei árfolyama egy éven belül 12 770 és 18 890 forint között változott, a papír csütörtökön 18 100 forinton zárt.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×