Infostart.hu
eur:
364.19
usd:
325.43
bux:
143904.53
2026. október 13. kedd Ede, Kálmán
Budapest, 2021. július 11.Az OTP Bank céglogója a Körössy Albert és Kiss Géza tervei alapján 1912-ben készült eklektikus stílusú, de a reneszánsz és az art deco formai elemeit is hordozó bankszékház, az egykoron a Magyar Agrár- és Járadékbank Részvénytársaság épületénak bejárata felett, a főváros V. kerületében a Nádor utcában. Az épület az OTP Bank székháza.
Nyitókép: MTVA/Bizományosi: Róka László

Fontos nemzetközi rangsor élén az OTP Csoport

A Standard & Poor’s nemzetközi hitelminősítő intézet július elején első ízben tette közzé a legjobb teljesítményt nyújtó európai bankok rangsorát. A toplista első helyére az OTP Csoport került.

A rangsorban, amelyet a hitelminősítő adatszolgáltató cége, az S&P Global Market Intelligence dolgozott ki, hét súlyozott pénzügyi mutatószám alapján állították sorrendbe Európa ötven legnagyobb, nyilvánosan jegyzett bankját. Vizsgálták a saját tőke megtérülését, a nettó kamatmarzsot, a költség-bevétel arányt, a problémás hitelek arányát, a nem kamatjellegű bevételek és eszközök arányát, illetve a nettó stabil finanszírozási arányt.

A 2023-ban ezek alapján az OTP Csoport produkálta a legjobb mutatókat, ennek köszönhetően sikerült megszerezni az első helyet.

A minősítő az értékelésében kiemelte, hogy a tavalyi teljesítményben hangsúlyos szerepet játszottak a kiemelkedően magas hitelmarzsok, amelyhez az európai összevetésben is magas hazai kamatlábak is hozzájárultak.

Szintén ezen tényezők játszottak szerepet leginkább abban, hogy Lengyelország két legnagyobb bankja, a PKO Bank Polski és a Bank Polska Opieki végzett a második és harmadik helyen.

A hírrel összefüggésben a hazai pénzintézet honlapján kiemelte: az OTP Csoport célja, hogy stabil és sikeres működés révén továbbra is kiemelkedő helyet foglaljon el az európai bankszektorban.

A Standard & Poor’s friss listáján elfoglalt első helyezés pedig tovább erősíti a csoport pozícióját Európa vezető pénzintézetei között, egyben újabb bizonyítéka annak, hogy a bank ügyfélközpontú szemlélete és a pénzügyi innovációk iránti nyitottsága kivívják a pénzintézet ügyfeleinek és partnereinek is az elégedettségét – tették hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt
dízelár

Megszavazta az Országgyűlés: 12 ezer fuvarozó kap adókedvezményt

Az üzemanyag drágulása miatt 12 ezer közúti fuvarozó kap literenként plusz 25 forint adókedvezményt az államtól az idei év végéig – döntött kedden az Országgyűlés.

Kötelező drog- és alkoholtesztet vezettetne be Magyar Péter az Országgyűlésben – megszólal az elemző

Magyar Péter miniszterelnök arról beszélt a hét elején a parlamentben, hogy itt az ideje kötelező, de előre be nem jelentett drog- és alkoholtesztet bevezetni az Országgyűlésben. Az ülést a Fidesz-páholyból Nagy Attila Tibor politikai elemző is figyelemmel kísérte. Véleménye szerint az elképzelés kissé morbid és megdöbbentő, amely a helyszínről nézve egy hirtelen ötletnek tűnt.
inforadio
ARÉNA
2026.10.13. kedd, 18:00
Turi Attila
a Magyar Művészeti Akadémia elnöke
Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát  – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Előbukkant Amerika és Európa titkos terve a háború lezárására, megtámadták Moszkvát – Híreink az orosz-ukrán háborúból kedden

Az Egyesült Államok és Európa lassan egy közös békecsomag felé halad az orosz–ukrán háború lezárására, amely gazdasági és biztonsági garanciákat kínálna mindkét félnek - írta a Washington Post. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint Ukrajna betartotta a tűzszünetet, ennek ellenére a kezdeményezés az első pillanatban összeomlott – írja az RBK Ukraine. Az államfő kijelentette, hogy az első nap adataiból tisztán látszik, hogy Moszkvának nem szerel a tervei között az amerikaiak által bejelentett tűzszünet betartása, ami világosan jelzi, hogy a Kreml valójában nem érdekelt békében. A legfrissebb jelentések szerint Ukrajna nagyszabású dróntámadást indított az orosz főváros ellen – számolt be a TASzSz. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×