Infostart.hu
eur:
381.61
usd:
330.95
bux:
0
2026. április 7. kedd Herman
Nyitókép: Forrás: Pexels.com

A Pénzügyminisztérium is egyetért a kata felülvizsgálatával

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a kata adóztatás felülvizsgálatát szorgalmazta egy szerdai interjúban, a Pénzügyminisztérium pedig nem váratott a javaslat véleményezéséről.

Felülvizsgálná a kisadózó vállalkozások tételes adójának, a katának a jelenlegi szabályozását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK), megakadályoznák, hogy egyes munkáltatók katásként alkalmazzák a valójában munkaviszonyban dolgozó alkalmazottakat – mondta Parragh László, az MKIK elnöke a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjúban, hangsúlyozva, hogy a módosítás a gazdaság érdekét szolgálná, a katásokat nem érné hátrány.

Javaslataik között szerepel például, hogy a katás vállalkozásnak és üzletfelének adatot kell szolgáltatnia abban az esetben, ha egymás közötti ügyleteik egy évben meghaladják a hárommillió forintot. Jelenleg is van ilyen szabály, az értékhatár most egymillió forint. Az elnök a lapnak hozzátette: nemcsak az összeget emelnék meg, de kiegészítenék a passzust úgy, hogy

a 3 millió forint feletti rész után bizonyos mértékű (akár 40 százalékos) adót kellene leróni.

A Pénzügyminisztérium szerint indokolt lenne a felülvizsgálat, ugyanis a kisadózó vállalkozók tételes adója „csak a visszaélésék visszaszorításával tarthatja meg a versenyképességét” – idézi a Portfolio az ATV értesülését. A tárca a csatorna érdeklődésére kifejtette:

„A cél továbbra is az, hogy az Európai Unió egyik legnépszerűbb adófajtája minél több kisvállalkozás adóügyi helyzetét segítse, de a kedvező szabályokkal egyetlenegy nagy cég sem élhet vissza. Csak a visszaélésék visszaszorításával tarthatja meg a kata a versenyképességét, a Pénzügyminisztérium ezért minden erre vonatkozó javaslatot megvizsgál.

Piaci jelzések alapján kezdte meg tavaly a kormány a kata visszaélésszerű alkalmazásának a vizsgálatát. Azok a nagyobb cégek, amelyek munkaviszony helyett katásként foglalkoztatják alkalmazottjaikat, nemcsak a költségvetést károsítják, hanem jelentős illegális versenyelőnyre tesznek szert a tisztességesen adózó vállalkozókkal szemben, és

az alkalmazottat is megfosztják számos munkavédelmi jogosultságtól.

A Pénzügyminisztérium elemzése alátámasztotta a piaci jelzéseket. Vizsgálta, hogy milyen arányban váltak katásokká a korábban munkajogviszonyban foglalkoztatottak. 2013-ban a katásoknak mindössze 3 százaléka volt korábban alkalmazott, ez az arány 2019 végére elérte a 40 százalékot.

A koronavírus-járvány ráadásul még kiszolgáltatottabbá tette azokat, akiket illegálisan katásként alkalmazott a cég. A katás vállalkozói szerződését ugyanis azonnal fel lehet mondani, míg a munkavállalót védik a munkajogi szabályok” – zárul a tárca közleménye.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor a határról: egyelőre nincs veszélyben Magyarország gázellátása, de észnél kell lenni!

Orbán Viktor húsvéthétfő reggel sajtótájékoztatót tartott Kiskundorozsmán, a Török Áramlat gázvezeték magyar szakaszának a kezdetén. A miniszterelnök ellenőrizte az infrastruktúrát, miután vasárnap robbanóanyagot találtak a gázvezeték szerbiai szakaszánál.
inforadio
ARÉNA
2026.04.07. kedd, 18:00
Schiffer András
ügyvéd, volt országgyűlési képviselő
Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Trump szavaira kicsit elbizonytalanodtak, de végül pozitívban zártak az amerikai tőzsdék

Az amerikai tőzsdék alig mozdultak hétfőn, miután a befektetők az iráni háború lehetséges tűzszünetével kapcsolatos, egymásnak ellentmondó jelzéseket mérlegelték. A Cnbc tudósítása szerint a múlt héten az olajárak emelkedtek, a piacok pedig egyértelműen Donald Trump keddi ultimátuma előtt igyekeztek pozíciót fogni. A hétfői kereskedési nap első felében pozitív hangulat uralkodik a tengerentúlon, a fő indexek enyhe emelkedésben vannak. Az amerikai elnök, keleti parti idő szerint hétfő délután a Fehér Házban tartott sajtótájékoztatót az amerikai haderő napokban végrehajtott mentőakciójával kapcsolatban. Trump egyik mondatában jelentős fenyegetést fogalmazott meg Iránnal szemben, mely szerint akár már holnap éjjel képes lenne kiiktatni a közel-keleti államot. A sajtótájékoztató idejére némileg visszaesett a főbb indexek emelkedése. A kereskedési idő végére azonban pozitívban tudtak maradni a legfontosabb amerikai indexek. Az S&P 500 árfolyama 0,45%-kal került feljebb, a Dow Jones pedig 0,36%-os emelkedéssel fejezte be a napot. A Nasdaq 0,54%-os pluszban zárt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×