Infostart.hu
eur:
365.48
usd:
313.16
bux:
132633.84
2026. április 29. szerda Péter
Rigó Csaba Balázs, a Közbeszerzési Hatóság elnöke beszédet mond a közbeszerzési törvény aktuális módosításairól tartott konferencián a MOM Kulturális Központban 2020. február 18-án.
Nyitókép: MTI/Szigetváry Zsolt

Befizette a magyar gigabírságot a Facebook és a Booking

A GVH már több eljárást indított a járványhelyzet kitörése óta is.

A Facebook és a Booking.com határidőben, önként befizette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 1,2 milliárd, illetve 2,5 milliárd forintos bírságát, de mindkét cég a bíróságon vitatja a GVH döntését - mondta a GVH elnöke.

Rigó Csaba a Növekedés.hu portálon megjelent interjúban arról is beszámolt, hogy a GVH június 5-én ágazati vizsgálatot indított, hogy betekintést nyerjen a műsorszolgáltatói piac működésébe, különösen az árazási gyakorlatokba, mivel úgy tűnik, hogy a kisebb műsorterjesztők drágábban jutnak a tartalmakhoz, amiért eleve versenyhátrányból indulnak a nagy cégekkel szemben.

Az ágazati vizsgálat még nem jelent konkrét versenyjogi vizsgálatot vagy eljárást, de ha lezárul, akkor javaslatokkal tudnak élni a piaci szereplők és akár a jogalkotó felé is - tette hozzá.

Az elnök bejelentette azt is, hogy eddig

négy eljárást indítottak olyan cégekkel szemben, amelyek a járványhelyzetet arra használták, hogy a fogyasztók megnövekedett hiszékenységét termékeik megtévesztő módon történő értékesítésére használják fel.

A Facebook és a Booking.com bírságáról elmondta, hogy a Facebook esetében az ingyenesség mint a szolgáltatás egyetlen mérvadó tulajdonságának hangsúlyozása elegendő volt ahhoz, hogy ez megtévesztő fogyasztói tájékoztatásnak minősüljön. A Booking.com-ról hozott döntést pedig a szállásadók pozitív elismerése igazolta vissza, ami mutatja, hogy ténylegesen torzulásokat tud létrehozni egy agresszív értékesítési módszer a piacokon, ezért fontos ezek megfékezése.

Címlapról ajánljuk

Magyar Péter bejelentést tett az uniós forrásokról, miután Ursula von der Leyennel tárgyalt

Hamarosan érkeznek az európai uniós források Magyarországra – közölte Magyar Péter leendő miniszterelnök, miután egyeztetett Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével szerdán Brüsszelben.
inforadio
ARÉNA
2026.04.30. csütörtök, 18:00
Nagy Zoltán Zsolt
a Semmelweis Egyetem Szemészeti Klinika igazgatója
Megérkezett a Federal Reserve kamatdöntése!

Megérkezett a Federal Reserve kamatdöntése!

A Federal Reserve szerdai kamatdöntése egy feszített piaci környezetben érkezett, és a várakozásoknak megfelelően nem változtatottak a kamatfolyosón. A befektetők az energiaársokk ellenére továbbra is a laza monetáris politika fennmaradására fogadtak, miközben az amerikai gazdaság egyre inkább a stagfláció irányába tolódik. A kamatdöntés önmagában szinte másodlagos, a figyelem Jerome Powell Fed-elnök kommunikációjára irányul, amely meghatározhatja a következő hónapok piaci narratíváját. A kamatdöntést és Jerome Powell sajtótájékoztatóját élőben közvetítjük szerda este 20:30-tól.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×