Infostart.hu
eur:
383
usd:
328.78
bux:
109387.87
2025. december 5. péntek Vilma
Nyitókép: Pixabay

"A munkát bérrel kell elismerni, nem utalványokkal"

Munkavállalónként több mint egyhavi bruttó bérnek megfelelő összeg marad évente a vállalkozásoknál azzal, hogy jövőre tovább csökken a szociális hozzájárulási adó (szocho).

Míg 2016-ban 27 százalék volt az adó kulcsa, addig júliustól 17,5 százalékra mérséklődhet. A munkáltatók tehát már eddig is jelentős költségcsökkentést kaptak a munkabérek után, a jövő évi mérséklés pedig akár újabb béremelésekre is fedezetet nyújthat - mondta a Magyar Időknek adott interjúban a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

Izer Norbert emlékeztetett arra, hogy a kormány 2016-ban, a szociális partnerekkel közösen megkötött bérmegállapodása értelmében 2019-ben júliustól tovább csökkentheti a szocho mértékét a mostani 19,5 százalékról 17,5 százalékra.

"A járulékcsökkentés júliusi ütemezése nem indokolja a bérdinamika lassulását, és igaz ez a kafetériarendszer átalakítása körül kialakult hangulatkeltésre is. A kormány álláspontja világos:

a dolgozók munkáját - a nyugdíj- és egészségügyi kasszába is beszámítható - bérrel kell elismerni, nem utalványokkal, ilyen-olyan juttatásokkal"

- nyomatékosította az államtitikár. Hozzátette, "a sajtóhíresztelésekkel ellentétben a kafetéria nem szűnik meg, csak a rendszer egyszerűsödik. A keretösszege sem változik."

Az átalakításra szükség van, mert a juttatásokra inkább rászoruló, minimálbér körüli összegért dolgozók jövedelemkiegészítését a meglévő rendszer nem segíti - mondta az államtitkár.

Szerinte elvárható a munkaadóktól, hogy kompenzálják dolgozóikat, akár a juttatások fenntartásával magasabb adókötelezettség mellett, akár a nettó bér arányos emelésével.

Ha a munkavállaló átlagbért, bruttó 340 ezer forintot keres, akkor a járulékcsökkentés miatt a munkáltató 2016-hoz képest 2019-ben összesen 346 800 forinttal kevesebb szociális hozzájárulási adót fizet.

A jövő évi adóváltozások Izer Norbert szerint tovább segítik a stabil vállalkozásokat, ráadásul kedvező munkaerőpiaci folyamatok mellett folytatódhat a jelentős mértékű bérfelzárkózás. A legkisebb cégeknek kedvez, hogy az alanyi áfamentesség nyolcmillió forintos értékhatára 12 millió forintra nő. A munkaerőigény kielégítése érdekében a nyugdíjasok foglalkoztatását is ösztönzi a kormány, tőlük jövőre a munkabérük után már csak a személyi jövedelemadót vonják.

Az állami szférából elbocsátott 60 év felettiek felvétele után jelentős adókedvezmény jár, ez több százezer forintos megtakarítást is jelenthet egy-egy cégnél.

A versenyképesség javítása érdekében életbe lép a csoportos társaságiadó-alanyiság rendszere, az innovációs tevékenységet folytató vállalkozások pedig jelentős kedvezményeket írhatnak jóvá. Izer Norbert hozzátette: a versenyképesség növelése mellett a bérek további dinamikus felzárkóztatását, valamint a hatékonyságnövelő beruházások megvalósítását is támogatja a jövő évi adócsomag.

Címlapról ajánljuk
Sok pénzt hagytak veszni, idén sem igazán moccantak az autósok

Sok pénzt hagytak veszni, idén sem igazán moccantak az autósok

Éves szinten 2,3 százalékkal 30 ezer forint alá csökkent az átlagdíj az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampányban – közölte a netrisk.hu biztosítás összehasonlító portál. A díjcsökkenés ellenére csak az autósok 25 százaléka váltott.

Karácsony Gergely: semmilyen fővárosi irányítás vagy tulajdon nem kerülhet át a kormányhoz

Karácsony Gergely szerint ha máshogy nem megy, akkor politikai logikából levezetett unortodox, a kormány által kitalált megoldással kell működőképesként megtartani Budapestet, az ő feladata most az, hogy a kormányt ne engedje ki ebből az ígéretéből. A főpolgármester azt mondta, Tüttő Katát a Fővárosi Közgyűlésben tapasztalható politikai realitások miatt jelölte. A Tisza Párt közgyűlési szerepvállalását nonszensznek tartja, mert nem lehet egyszerre felelősséget is vállalni meg nem is. Beszélt a Nyugati téri és a népligeti felüljáró sorsáról, valamint arról, hogy egy parlament elé benyújtott javaslat elvenné a főváros jogait az egyik Duna-part szabályozásával kapcsolatosan.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 4. 21:52
2025. december 4. 19:39
×
×
×
×