Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Drágább lesz a liszt

A búzatermelők elégedettek a termés mennyiségével és minőségével is, és az árak további emelkedését várják, a malmok arra készülnek, hogy az új termésből készülő liszt árát 5-10 százalékkal megemelik - írta a Világgazdaság.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a lapnak elmondta, hogy a tavalyi rekordévhez képest 10-15 százalékkal lesz kisebb a búzatermés, várhatóan 4,7- 5 millió tonna, a minőség pedig lényegesen jobb mint tavaly: 50-60 százalék közötti lesz az étkezési búza aránya, szemben a 2016-os kevesebb mint 40 százalékkal.

A búza ára az elmúlt hetekben kissé emelkedett, és a termelők további árnövekedést várnak. Ha ugyanis a szárazság tovább tart a nagyobb európai kukoricatermelő országokban, illetve Kanadában, akkor az közvetve árnövelő hatású lesz a búzapiacon is.

Lakatos Zoltán, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a párizsi gabonatőzsde árai az egy évvel ezelőtti szintnél 10 százalékkal magasabbak, ennek nyomán a június elején jellemző, tonnánkénti 37-40 ezer forintos hazai búzaárak is nőttek, már 44-45 ezer forintos jegyzések is vannak. Az elmúlt időszak áremelkedése nyomán augusztusban emelni fogják a liszt árát a malmok, mintegy 5-10 százalékkal - jelentette ki a Gabonaszövetség feldolgozói tagozatát is vezető szakember.

A pékek egyelőre nem foglalkoznak a lehetséges áremelés kérdésével - válaszolták a lapnak a Magyar Pékszövetségnél.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×