eur:
395.58
usd:
366.99
bux:
65324.57
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Társasházi magáncsőd a megoldás?

A magáncsőd bevezetését szorgalmazza a társasházak lakóinak nagy összegű tartozásai rendezésére a Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetsége. Kaplonyi György, a szervezet elnöke az InfoRádiónak elmondta: egyre nő az adósok száma, a tartozások mértéke pedig milliós nagyságrendű.

"A közös költséggel tartozóknál azt figyeltük meg, hogy azok a személyek, akik már egyre nagyobb összeggel tartoznak, nem nagyon ismerik a pénzügyi szabályokat a banki rendszerben, a tartozási rendszerben, ezért szükségük van segítségre. Ha valaki megfelelő időben belépett volna és segített volna nekik például egy másik, kisebb lakásba költözni, akkor nem jutottak volna el olyan mélypontra, ahol pillanatnyilag sokan tartanak" - mondta el az InfoRádiónak Kaplonyi György.

A Magyar Társasházkezelők Országos Szakmai Szövetségének tapasztalatai szerint milliós nagyságrendű elmaradásokról van szó.

"Sajnos nincs az a fórum, ahol az összes követeléssel élő egységesen tudna fellépni, tárgyalni, hogy olyan megállapodás jöjjön létre, amelynek eredményeként mindenki pozitívan tud kiszállni az ügyből" - tette hozzá a szervezet elnöke.

Úgy vélte, az, hogy a vagyonkezelők felvásárolják a lakásokat, jó lépés volt, de ebbe sem fért bele mindenki. Aki ebből a lehetőségből kiszorult, annak jelentene segítséget a magáncsőd bevezetése.

"Onnan jött az ötlet, hogy néhány ügyvéd elkezdett ezzel a témával foglalkozni és elkezdett közvetíteni a bank, a szolgáltató, a közös képviselő és minden követeléssel rendelkező között. Ennek eredményeként több ügylet is sikeresen zárult, a közgyűlés is engedett bizonyos részeket, a bank is, a szolgáltató is, így úgymond ki tudott menekülni a tulajdonos egy olyan lakásból, amelynek a fenntartását nem tudta megoldani" - mondta el Kaplonyi György.

Arra is rámutatott, hogy míg korábban az összes közösköltség-tartozás az éves költségvetés 2-4 százaléka volt, most ez az arány felment 9-14 százalék közé. De a legnagyobb különbség a korábbi állapothoz képest az, hogy régen több ember tartozott néhány tízezer forinttal, most pedig néhány ember tartozik nagyon nagy összegekkel évek óta.

"A legnagyobb probléma az, hogy feszültséget kelt a társasházakban a közösköltség-tartozás. Azok a tulajdonosok, akik rendesen fizetik a közös költséget, a felújítási alapot kénytelenek arra használni, hogy a mostani tartozók költségeit fedezzék, s akkor kapják vissza a pénzüket, ha egyszer elárverezik a lakást. Valamilyen szinten tehát ezek a tulajdonosok tartják el lakhatási vonatkozásban azokat a tulajdonostársakat, akik nem fizetik rendesen a közös költséget. Ebben lépni kell, mert ez feszültségeket okoz a társasházon belül" - hangsúlyozta Kaplonyi György.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában óvatos emelkedéssel indult a nap,  Amerikában pedig mínuszos nyitásra van kilátás. A magyar piacon jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 10:22
×
×
×
×