Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Nem számít javulásra az ukrán piacon a Richter

Mind az orosz, mind az ukrán piacon jelentősen visszaesett a Richter forgalma - mondta el a társaság vezérigazgatója, a cég gyorsjelentésének közzétételét követően. Bogsch Erik szerint az árbevétel kiesését tompítja a Nyugat-Európában, Kínában és Latin-Amerikában elért jelentős árbevétel növekedésük.

Az előzetes jelzések szerint a visszaesés kisebb lesz, de még így is jelentős - mondta az InfoRádiónak Bogsch Erik, a Richter vezérigazgatója. Úgy fogalmazott: "Ukrajnában 25-30 százalék között dollárban, Oroszországban rubelben körülbelül egy 5 százalékos visszaesést várunk. Ez úgy gondolom, a mostani helyzetben jónak mondható".

Bogsch Erik reméli, hogy a tendencia jövő évben már pozitív lesz.

Arra a kérdésre, hogy változtattak-e ezen a két piacon az értékesítési stratégiájukon, illetve kell-e attól tartani, hogy túl nagy tartozás halmozódik fel, azt válaszolta: Oroszországban nincs probléma, nem is volt, Ukrajnában pedig megállapodtak a nagykereskedőkkel és sokkal szigorúbb feltételek mellett szállítanak.

"Úgy gondolom, hogy Oroszországban rubelben számolva reménykedünk, és jogosan, hogy jövő évben a helyzet javul. Ukrajnában valószínűleg további romlás lesz".

Arra, hogy az árbevételen belül ez a két piac mekkora részt tesz ki, és egy ilyen mértékű visszaesés mennyire érinti a teljes csoport árbevételét, azt felelte: "természetesen érinti, de úgy gondolom, hogy az a két akvizíció, amit 2010-ben tettünk, az idén már eddig is, ebben a 9 hónapban is 60 millió euró plusz árbevételt hozott. Ha hozzáadjuk Kínát és Latin-Amerikát, az azt jelenti, hogy körülbelül 100 millió eurónyi plusz árbevételt sikerült szereznünk az új piacokon és mindezt saját hálózattal. Tehát ha nem is láttuk előre ezeket a problémákat, de mindenképpen éreztük annak a fontosságát, hogy egy kiegyensúlyozottabb országkört lássunk el saját hálózattal".

Hanganyag: Kaputa Júlia

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×