Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor
A Balaton-átevezés résztvevői Fonyódnál 2019. július 6-án. A versenyzőknek 10,2 kilométeres távot kell teljesíteniük Fonyódtól Badacsonytomajig és vissza.
Nyitókép: MTI/Varga György

Azért van annyi balatoni baleset, mert nincs meg a tudás

Táblákkal fogják bemutatni a balatoni strandokon, milyen ott a meder.

A helyi mederviszonyokat is bemutató, hatvan új tájékoztató táblát helyeztek el öt balatoni település strandjainak bejáróinál a vízi balesetek megelőzéséért, a szakmai összefogással született Mentőöv program keretében - erről sajtótájékoztatón számoltak be a prevenciós program megalkotói szombaton Balatonlellén.

A Mentőöv programot a két évvel ezelőtti, 24 balatoni áldozatot követelő nyár után indították el tavaly a balatoni vízirendészet szakmai útmutatásával a Balaton Fejlesztési Tanács (BFT) támogatásával és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) vezetésével, hogy

a Balaton Európa legbiztonságosabb tava maradjon.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a vízi baleseteket gyakran információ- és önismeret hiány, felkészületlenség, vagy emberi felelőtlenség okozza, így a hatékony megelőzésben a kommunikációs eszközök komoly szerepet játszhatnak. Ezeknek a módszereknek, eszközöknek fejlesztésére, kidolgozására és megvalósítására vállalkozott a BFT által létrehozott Mentőöv munkacsoport.

Horváth László, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője elmondta, a program első látványos eleme a vízmélységről, mederviszonyokról, a viharjelzésről információkat közlő strandi tájékoztatótáblák kihelyezése. Valójában már tavaly elkezdődött a munka, közel 140 helyen mintegy 7 ezer gyerek számára vízbiztonságról tartott tájékoztató előadásokkal, foglalkozásokkal.

A rendőrkapitány ismertetése szerint

két éve huszonnégyen, tavaly nyolcan, idén eddig heten haltak meg a Balatonban.

Az esetek többségében időskori betegség, rosszullét, alkoholos befolyásoltság, öngyilkossági szándék játszott közre. A történteket elemezve megállapítható, általában nem társul szabálysértésekkel egy-egy tragédia, és megelőzéssel, megfelelő tájékoztatással sokat lehet tenni az újabb balesetek elkerüléséért - tette hozzá. Annál is inkább, mert a Balaton 235 kilométer hosszú partszakaszán 138 kijelölt strand, és csaknem ennyi nem kijelölt fürdőhely található,

a vízbe vezető bejárók száma 749, amelyek mennyiségét növeli a mintegy kétezer parti ingatlan saját bejárója. Ennyi helyen nem óvhatja mindenütt vízirendőr vagy vízimentő az egy-egy forró nyári napon 300 ezerre tehető fürdőző biztonságát

- mondta a kapitány.

Horváth László beszélt arról is, hogy nem tartják jó megoldásnak a mentőmellény kötelezővé tételét a vízibiciklik biztonságosabbá tétele érdekében, viszont szeretnék elérni, hogy

minden ilyen vízi-járművön legyen mentőeszköz.

Egyébként több, felelősen gondolkozó vízibicikli-kölcsönző magától is felszerelte már mentőeszközzel a vízi járműveit.

Címlapról ajánljuk
„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

„Guru jellegű ember volt” – emlékezés Vásáry Tamásra

Életének 93. évében elhunyt Vásáry Tamás, a nemzet művésze, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongoraművész, karmester. 1933-ban született Debrecenben. 6 éves csodagyerekként már rendszeresen koncertezett, bőven a korhatár alatt nyert felvételt a Debreceni Zenedébe. Egy zseni volt – Batta András zenetörténész, a Magyar Zene Háza ügyvezető igazgatója emlékezése az InfoRádióban.

Új partnereket keresett Friedrich Merz, gázüzlet és fegyvereladás is volt a tarsolyában

Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműködést célozták.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

A klímaváltozás komoly fejtörést okoz a biztosítóknak – Egyre kevésbé jelezhetők előre a kockázatok

2017-ben a párizsi One Planet Summit során az AXA vezérigazgatója drámai módon kijelentette, hogy ha a világ 4 °C-kal melegebbé válik, akkor az többé nem lesz biztosítható. Pedig a biztosítás célja éppen az, hogy megvédje az embereket és vállalkozásokat az olyan rendszerszintű kockázatokkal szemben, mint amilyeneket az éghajlatváltozás okoz. Egyre világosabbá válik ugyanakkor a kutatók számára, hogy az éghajlatváltozás következménye az is, hogy csak múltbeli adatok alapján már egyre kisebb bizonyossággal jósolhatók meg a jövőbeli viharok, aszályok gyakorisága, intenzitása. Ezért új, sztochasztikus modellek kellenek a rendszerszintű kockázatok és az azokhoz tartozó káresemények következményeinek előrejelzéséhez/becsléséhez és az ezzel összefüggő összes biztosítási gyakorlat átgondolásához.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×