Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A hospice nem egyenlő a halállal

Minden perc értékes címmel adománygyűjtő és szemléletformáló kampányt indított a Magyar Hospice Alapítvány. A szervezet programigazgatója elmondta: a kisfilmben megszólal több közszereplő, például Csányi Sándor színművész, Szalóki Ági énekesnő és Dobó Kata színésznő is.

"A kampányunknak az a célja, hogy megmutassuk, a hospice nem egyenlő a halállal" - hangsúlyozta Kovács Anita. A programigazgató elmondta, Csányi Sándor mondata fejezi ki ezt a legjobban: "a Hospice nem arról szól, hogy véget ér az élet, hanem, hogy még tart."

"Azt szeretnénk megmutatni ebben a filmben, hogy a gyógyíthatatlan betegek életének végét hogyan tudjuk tartalommal megtölteni, mi az a plusz, amit a Hospice adhat a szenvedő betegeknek és a családtagjaiknak" - emelte ki Kovács Anita.

"Tizenöt közszereplőt kértünk fel, olyan támogatóinkat, akik a személyes történeteiket vállalták fel, mindannyiuknak van személyes érintettsége a hospice ellátásban. Dobó Kata, aki már régóta áll az alapítványunk mögött, Csányi Sándor, Bródy János, Monspart Sarolta, Steinmetz Ádám, Barabás Éva, Szellő István, Várkonyi Andrea, Tatár Csilla, Gianni Antoni, Torres Dani, Szalóky Ági, Farkas Róbert és a Hospice Alapítvány igazgatója, Dr. Muszbek Katalin is szerepel a kisfilmben" - mondta a programigazgató.

Kovács Anita elmondta: "a gyógyíthatatlan betegek életvégi kezelésében a legfontosabb a fájdalomcsillapítás és a tüneti kezelés. Mi gyógyító tevékenységet már nem végzünk, a családtagoknak is jó azt látni, hogy a szerettük nem szenved. A betegeket egyrészt az otthonukban tudjuk ápolni, kijár az orvos, a nővér, a gyógytornász, a pszichológus, az intézeti ellátásban pedig, - a Hospice Házban, ami olyan, mint egy kis kórház - azokat a betegeket ápoljuk, akiknek a betegsége olyan állapotú, aminek a tünetét otthon nem tudnánk kezelni, olyan ellátásra szorulnak, vagy egyedülállók, vagy pedig akiknél a család elfáradt."

"A huszonhárom év alatt közel 8 ezer betegnek segítettünk. A fájdalomcsillapítás mellett a másik nagy pillér a lelki támogatás. Egyrészt a betegé - a pszichológusoktól és a nővérektől és a szakképzett önkéntesektől -, másrészt a családtagoké a betegség és a gyász idején" - jelezte a Hospice Alapítvány programigazgatója.

Hanganyag: Gál Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A krakkói lövöldöző először a szüleit és a testvérét gyilkolta meg

A lengyel rendőrség megerősítette, hogy a krakkói lövöldöző szüleit és testvérét találták holtan az elkövető otthonában.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Több mint fél millió ember maradt áram nélkül Ukrajna keleti régióiban, záporoztak az orosz drónok az éjszaka - Híreink az orosz-ukrán háborúról vasárnap

Szombatról vasárnapra virradó éjszaka folyamán az ukrán légierő bejelentése szerint Ukrajna több mint 130 orosz drónt hatástalanított. Szombat este Odessza városában tűz ütött ki az orosz támadásokat követően, amelyekben egy személy életét vesztette. Oroszország továbbra is kiterjedt támadásokat folytat az ukrán energetikai infrastruktúra ellen, amely miatt a Reuters vasárnap reggeli közlése szerint Kelet-Ukrajnában mintegy 600 ezer ember maradt elektromos áram nélkül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború vasárnapi híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×