Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Befellegzett a borhamisításnak Franciaországban?

Francia fizikusok ion-nyalábbal ellenőrzik a bordeaux-i nagy borok palackjainak életkorát. Mint mondják: a műalkotásokhoz hasonlóan immár a borsos árú nagy borok eredetiségét is vizsgálni kell.

Francia atomfizikusok egy olyan módszert dolgoztak ki, mellyel pontosan meghatározható a Bordeaux-i nagy borok, valamint az azokat tartalmazó palackok életkora. A Bordeaux-i nukleáris kutatóintézet által kiadott közlemény az eljárás szükségességét azzal indokolja, hogy ma már a műtárgyakhoz hasonlóan az igencsak borsos árú nagy borok eredetisége is igazolásra szorul.

Amiben lehet némi igazság, hiszen például egy palack 1983-as évjáratú, a Saint-Emilion vidékéről származó, fele részben Merlot-ból, fele részben Cabernet Franc-ból készült, vadonatúj tölgyfahordókban érlelt Chateau Ausone 505 euróba, azaz 120 ezer forintba kerül.

Az igazolási eljárás két lépésből áll. Előbb megállapítják a bor életkorát a cézium izótópjának sugárzásának bemérésével, majd egy részecskegyorsítóból ionnyalábot bocsátanak át a palackon, és közben megmérik az üveg által kibocsátott röntgensugárzást. Ezzel a módszerrel nemcsak a palack életkorát, hanem származási helyét is meg tudják állapítani.

Az így kapott eredményeket végül összevetik egy adatbázissal, amely a Saint-Emilion és a Medoc borvidékről származó nedűk adatait tartalmazza a XIX. századtól napjainkig.

A bordeaux-i borászok egy része immár fellélegezhet: az eljárásnak köszönhetően gyakorlatilag lehetetlenné válik a legnagyobb boraik hamisítása.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×