Infostart.hu
eur:
353.58
usd:
309.99
bux:
139204.39
2026. június 29. hétfő Péter, Pál

Minden percben meghal egy terhes nő

Egy új jelentés szerint minden évben világszerte húszmillió nő hal meg, vagy szenved maradandó károsodást terhessége alatt, valamint szülés közben.

A SafeHands for Mothers nevű szervezet által publikált tanulmányban az olvasható, hogy évente 500-600 ezer nő hal meg a terhessége alatt, 95 százalékuk a fejlődő országokban.

Minden halálesetre harminc olyan nő jut, aki a terhességével összefüggésben krónikus betegségben szenved.

A szervezet alapítója és főtitkára szerint a terhesség és a szülés alatt fellépő komplikációk nagy többsége megelőzhető lenne a megfelelő oktatással és az alapvető gyógyszerek biztosításával.

Nancy Durell McKenna kijelentette: 3 milliárd fontra (mintegy 1.200 milliárd forint) lenne szükség ahhoz, hogy elérjék az ENSZ milleniumi programjában megfogalmazott célokat, miszerint 75 százalékkal kell csökkenteni az anyák halálozási arányát 2015-ig.

Minden percben meghal egy nő a terhessége, vagy a szülés alatt, harminc pedig maradandó egészségkárosodást szenved, pedig a megfelelő feltételek biztosításával ezek nagy része megelőzhető lenne - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Csapállványok a hőség ellen: 22 ideiglenes vízosztó pont nyílt Budapesten

Még két napig hatalmas hőséggel küzd az ország, harmadfokú a riasztási szint. A közszférában, ahol lehet, home office-t rendeltek el. Sorra dőlnek a melegrekordok, vasárnap Budakalászon 40,7 Celsius-fokot mértek – és még csak most tetőzik a hőhullám.
inforadio
ARÉNA
2026.06.29. hétfő, 18:00
Kovács Károly
a Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség elnöke
Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Putyin is kénytelen elismerni a gondokat, Moszkva megint bevetheti a „kis zöld emberkéket” – Ukrajnai háborús híreink hétfőn

Vlagyimir Putyin orosz elnök kénytelen volt megszólalni az Oroszországban tapasztalható problémákról – közölte a TASzSz. Az utóbbi hetekben megszaporodtak azok a beszámolók, amelyek súlyos üzemanyaghiányt jelentettek Oroszország több területén, különösen a fővárosban, Moszkvában alakultak ki hosszú sorok a benzinkutak előtt. Az orosz elnök a kormánypárt, az Egységes Oroszország kongresszusán megemlítette a problémát, és elismerte, hogy az ország „kritikus időszakot él át”. Az Ukrajinszka Pravda írt Paweł Szota, a lengyel Külügyi Hírszerző Ügynökség (AW) vezetőjének kijelentéseiről. A hírszerzési vezető szerint Moszkva ismételten bevetheti a „kis zöld emberkéket” (ez az elnevezés a Krímben terjedt el, amikor jelöletlen zöld egyenruhás fegyveresek tűntek fel a félszigeten 2014-ben) ezúttal a Balti államokban, hogy tesztelje a NATO reakcióit. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×