Infostart.hu
eur:
385.27
usd:
331.68
bux:
121730.22
2026. január 16. péntek Gusztáv

Nagy lépések a 2009-ben eltűnt focista ügyében - videók

Három embert fogott el a TEK.

Több gyanúsítottat is elfogtak a 2009-ben eltűnt volt MTK-s labdarúgó, Katzenbach Imre meggyilkolása ügyében.

A rendőrség honlapján a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) azt írta: Budapesten és Gyömrőn fogtak el három férfit a 2009-ben meggyilkolt K. Imre ügyében. Tekintettel a bűncselekmény súlyára, az elfogásokat a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei hajtották végre.

Felidézték, hogy a 45 éves K. Imre 2009-ben tűnt el budapesti, XVII. kerületi otthonából. A KR NNI munkatársai 2020. október 23-án Baranyajenő térségében találták meg, majd a nyomozás során azonosították a férfi földi maradványait. Megállapították, hogy a férfit meggyilkolták. A bűncselekmény elkövetésével a jogerős szabadságvesztését töltő H. Attila 50 éves magyar állampolgárt korábban gyanúsítottként hallgatták ki.

A Budapesten és Gyömrőn most elfogott három férfi közül a 49 éves Sz. Lajost és az 51 éves L. Istvánt a bűncselekmény elkövetésével, míg harmadik társukat, a szintén 51 éves H. Lászlót felbujtóként gyanúsították meg kedden a nyomozók.

A KR NNI mindhárom férfit őrizetbe vette, és kezdeményezték letartóztatásukat.

Az eljárást a KR NNI életvédelmi és célkörözési főosztálya folytatja - olvasható a közleményben.

A hvg.hu 2010 március végén írt arról, hogy titokzatos módon eltűnt Katzenbach Imre, az Eclipse-ügyben körözött volt MTK-s labdarúgó, a férfinak - gépkocsiját és személyi iratait hátrahagyva - veszett nyoma, néhány nappal a születésnapja után. A sportoló 1964. szeptember 20-án született.

Az Eclipse-ügy 2010 március közepén robbant ki, miután az akkori Vám- és Pénzügyőrség sajtótájékoztatón számolt be az ügy felderítéséről. A tájékoztatón elhangzott az is, hogy a 45 éves, sülysápi kötődésű Katzenbach Imre neve mintegy két hónappal korábban - vagyis mintegy három hónappal az eltűnését követően - merült fel az egyik céggel kapcsolatban. A vámosok szerint megalapozottan gyanúsítható bűncselekményben való aktív részvétellel, ugyanis mintegy félmilliárd forint került a bankszámlájára.

A 2005 és 2009 között nagy értékű informatikai, gépkocsik eredetiségvizsgálatára és biometrikus útlevelek elkészítésére kiírt közbeszerzési pályázatokon nyerő cég vezetői a tízmilliárdos nagyságrendű árbevételük után fizetendő áfa mértékének csökkentéséért 2006 után fiktív szerződések, teljesítési igazolások, számlák segítségével formálisan alvállalkozókat vontak be, akiknek fizettek, majd ezeket az összegeket rövidesen tovább utalták és készpénzben felvették. Így több mint egymilliárd forintnyi adót nem fizetett be az Eclipse a költségvetésbe. A büntetőper 2012 márciusában kezdődött meg a Fővárosi Törvényszéken. A vádiratban többször az egyik alvállalkozó cég ügyvezetőjeként említették Katzenbach Imrét mint ismeretlen helyen tartózkodó személyt.

Címlapról ajánljuk
Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Mukics Dániel: a legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

Putyin "ördögien cinikus" tervéről beszélnek, Moszkva atomfegyvert is bevetne Európa ellen? – Híreink az orosz-ukrán frontról pénteken

A brit Spectator magazin arról ír: Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben, ukrán erőműveket és lakóházakat egyaránt célba véve. A válságos energiahelyzet közepette sok ukrán nehéz döntés elé kényszerül: maradjon, vagy hagyja el az országot. Miközben a határátkelők forgalma körülbelül 27%-kal nőtt, a lap szerint az Vlagyimir Putyin "ördögien cinikus" stratégiája, hogy megfossza az ukránokat a lakóhelyüktől, és a humanitárius menekültválság révén politikai nyomást gyakoroljon az európai fővárosokra. Mindeközben Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be, "és Európának fizikailag vége lenne." Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tegnap reagált Donald Trump azon kijelentésére, miszerint ő állna a békekötés útjában. Mint mondta, "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×