Infostart.hu
eur:
361.58
usd:
315.33
bux:
152996.63
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella
Fonyó Gergely rendező (b) és a Gondnok szerepét alakító Szilágyi István beszélget  a Gézengúzok című, a Duna TV és Next Station Production által készülő új 11 részes ifjúsági tévéfilmsorozat forgatásán Budapesten, a XI. kerületi Mezőkövesd utcában. A sorozat egy középiskola hétköznapjait mutatja be. A diákok között Barátok közt-szereplők és korábbi Megasztár-döntősök is feltűnnek, a negyedik széria győztese, Király Viktor pedig tanárt alakít.
Nyitókép: MTI/Kallos Bea

Életfogytiglant is kaphat Szilágyi István megöléséért a fia

Az ismert színész fia pszichiátriai kezelés alatt áll, ezért a letartóztatását az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben hajtják végre. Félő, hogy szabadlábon hagyása esetén újabb súlyos bűncselekményt követne el.

A Fővárosi Főügyészség indítványára letartóztatta a bíróság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint végzett édesapjával, az országosan ismert színésszel A nyomozási bíró az ügyészség álláspontjával egyezően rendelte el a legsúlyosabb kényszerintézkedést, amelyet az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben rendelt végrehajtani.

A gyilkosság áldozata Szilágyi István színművész, aki rendkívül szegényes körülmények között élt Rákosligeten, a gyanúsított a 49 éves fia, akit a Budapesti Rendőr-főkapitányság a helyszínen elfogott, és a bűncselekmény elhárítására korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt gyanúsítottként kihallgatta.

A Budai Központi Kerületi Bíróság június 5-éig rendelte el a gyanúsított letartóztatását. A bíróság közölte: a megalapozott gyanú szerint a férfi a XVII. kerületben május 3-án reggel egy kalapáccsal többször fejbe verte idős korú, elesett állapotú édesapját, akit a földre kerülését követően is bántalmazott. Az idős férfi az elszenvedett sérülései következtében életét vesztette.

A bíróság tudatta: a gyanúsított pszichiátriai kezelt, rendszeres gyógyszeres kezelésben részesül. A férfi személyi körülményei, kiszámíthatatlan viselkedése, a terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya, annak elkövetési módja és a várható büntetés mértéke - amely bizonyítottság esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is lehet - a bíróság szerint esetében megalapozzák a szökés, elrejtőzés veszélyét.

A bíróság szerint a tanúk befolyásának veszélye miatt is indokolt a gyanúsított személyi szabadságának korlátozása.

A bíróság azt is közölte, hogy a gyanúsított büntetett előéletű, a gyanú szerinti bűncselekményt egy, szintén az édesapja sérelmére elkövetett súlyos testi sértés miatt 2 év – 3 év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetés hatálya alatt követte el. A törvényszék szerint – többek között a terhelt személyiségjegyeire tekintettel – alappal lehet tartani attól, hogy szabadlábon hagyása esetén szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Címlapról ajánljuk
Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.

Demkó Attila: a Kárpáti Nyolcak egy új, jövedelmező fórum is lehet

Kárpáti Nyolcak néven új regionális együttműködés indul Kijev kezdeményezésére, melynek tagja többek között Szlovákia és Lengyelország is ott van. Magyar Péter hétfőn az Országgyűlésben közölte: Magyarország nem tagja a Kárpáti Nyolcaknak. Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő az InfoRádióban elmondta: Ukrajnának jó hír, hogy energetikai és biztonsági együttműködést tudott kötni a térség országaival.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×