Infostart.hu
eur:
363.47
usd:
315.2
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Robbanószerkezetet dobtak egy házra Pécsett - két halott

Feltehetőleg egy kézigránátot dobtak be egy családi ház ablakán Pécsett kedden éjjel, a robbanásban az ott lakó pár életét vesztette, két gyermekük könnyebben megsérült - mondta Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője, aki szerint a támadást bosszúból követhették el.

A családot kedden 22 óra 45 perckor, Fejlődés utcai otthonukban, televíziózás közben érte a támadás. A szülők a helyszínen meghaltak, a gyermekeket - az egyik három, a mási ötéves - a mentők sokkos állapotban szállították kórházba - tette hozzá a szóvivő.

Zsobrák Péter beszámolt arról, hogy a rendőrség külön nyomozó csoportot állított fel az ügy kivizsgálására. Kitért rá, hogy az áldozatok romák, de a vizsgálat eddigi adatai szerint nem etnikai jellegű támadásról van szó, az elhunyt férfi életmódja alapján ismert személy volt rendőrségi körökben.

"Valószínűleg bosszú volt" - nyilatkozta a szóvivő a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában szerda reggel telefonon, azt közölve, hogy eddig nem találtak összefüggésre az eset és a múlt heti nagycsécsi támadás között. Se cáfolni, se megerősíteni nem kívánta azt a sajtóinformációt, hogy az áldozatul esett családfő autókereskedő volt, közlése szerint ugyanis a férfi foglalkozása "nem releváns az ügy megítélése szempontjából".

Mint mondta, a támadás miatt lezárták a városból kivezető utakat, és ellenőrzik az arra közlekedőket.

Az MTI tudósítója a helyszínen látta, hogy rendőrség munkatársai kordonnal zárták körül az ingatlant, azonnal megkezdődött a helyszínelés az épületben és annak kertjében, szerda hajnalra tűzszerészek is érkeztek, hogy esetleges további robbanószerkezetek után kutassanak.

Az MTI által megkérdezett szomszédok közül többen hallották a robbanást, de ennél többről nem tudtak beszámolni.

A tett színhelyétől két háznyira lakó Kovács Olivér, akinek a meggyilkolt férfi a nagybátyja elmondta: a kézigránátos támadásról a rendőröktől hallott. Az áldozat "autóüzletekkel" foglalkozott, azt azonban nem tudja voltak-e haragosai.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzetének kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartotta első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségéről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×