Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
314.92
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Kigyulladt egy raktár Pécelen

Nagy erőkkel vonultak ki a tűzoltók Pécelre, ahol hétfőn a kora délutáni órákban kigyulladt egy raktárépület, a lángokat négy fecskendővel fékezték meg; egy tűzoltó feltehetően füstmérgezést szenvedett - közölte a fővárosi tűzoltóság ügyeletvezetője.

Kun Zoltán elmondta, hogy a jelenlegi információk szerint egy 300 négyzetméteres raktár - ahol ruhákat, textilneműt tároltak - kapott lángra. A fővárosból és Gödöllőről összesen 13 raj sietett a helyszínre, s 54 ember látott hozzá a tűz megfékezéséhez. Segítségül kellett hívni három vízszállító kocsit is, mert ezen a területen kevés víz áll rendelkezésre az oltáshoz.

A tűz okának kiderítésére az oltás után indul majd meg a vizsgálat.

Füstmérgezés gyanújával kellett kórházba szállítani azt a tűzoltót, aki hétfőn a Pécelen meggyulladt raktár oltásában vett részt - közölte Molnár Péter az MTI-vel.

A fővárosi tűzoltóság szóvivője elmondta, hogy a raktárépületben keletkezett lángok megfékezésére egy emelőkosárral próbálták a tűz gócát megközelíteni, ám a szerkezet felmondta a szolgálatot, amikor elérte a 10 méteres magasságot, egyszerűen leállt. A rajta tartózkodó tűzoltó kénytelen volt a füstös levegőt belélegezni, végül kötéllel önmagát mentve ereszkedett alá a magasból. Megfigyelésre szállították a kórházba, hogy kiderüljön kapott-e füstmérgezést.

A tűz oltása körül más bonyodalmak keletkeztek. Az égő raktár mellett lévő víztározóból ugyanis a tűzoltó szivattyúkkal nem lehet kiszippantani a vizet, valószínűleg egy cső bedugulhatott. Ezért az oltáshoz szükséges víz pótlására távolabbról hordják vízszállító kocsikkal a vizet, a fővárosi és a gödöllői tűzoltók egységeinek részvételével. Késő délutánra a lángokat sikerült megfékezni, de egyelőre még tartanak az oltatási munkálatok - tette hozzá Molnár Péter.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Megkezdődött a dunai fenékküszöb emelése – Kormányszóvivői tájékoztató

A Paksi Atomerőmű vízállás miatt kialakult nehéz helyzete kezelését tartja fókuszban a kormány, ennek megfelelően a Duna partján fekvő város témájában tartottal első heti tájékoztató sajtótájékoztatóját a hétközi kormányülést követően a kabinet. Részletesen szó volt a dunai kőrakás menetéről, a bárkák leereszthetőségről, a romániai és az osztrák tanulságokról és az összefogás szereplőiről, felelőseiről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×