Infostart.hu
eur:
365.41
usd:
316.57
bux:
149903.82
2026. augusztus 12. szerda Klára

Budapesten fogták el a spanyol bankfiókok fosztogatóit - fotókkal

Egy magyar nő is volt abban a spanyol bankfiókokat fosztogató bandában, amelynek öt tagját Budapesten fogták el a múlt héten - közölte Mihály Csaba, a Nemzeti Nyomozó Iroda különleges ügyek osztályának vezetője. Elképzelhető, hogy a banda Magyarországon is követett el hasonló bűncselekményeket.

A főként koszovóiakból álló bűnözői csoportot azzal gyanúsítja a spanyol rendőrség, hogy 2005 óta kétszáz bankrablást követett el alicantei, murciai, valenciai és almeríái pénzintézetek ellen. A banda zsákmánya több mint egymillió euró volt - jelentette kedden a diarioinformacion című hírportál.

A bűnözők mindig kieső helyen lévő bankfiókot szemeltek ki, ezután fatörzsekkel vagy nagy kövekkel eltorlaszolták az utat, hogy biztosítsák maguknak a menekülési útvonalat, majd markológéppel kitépték a falból a pénzkiadó automatát.

A spanyol rendőrök a bűnszervezet tagjainak nyomát követve jutottak el Magyarországra. Öt feltételezett bankrablót - három férfit és két nőt - köztük a bandavezért - Budapesten fogták el néhány nappal ezelőtt.

Mihály Csaba őrnagy tájékoztatása szerint a spanyol nagykövetség attaséja szeptember elején kereste meg a magyar nyomozóhatóságokat, segítséget kérve a körözött bűnözők elfogásához. Az öt elkövetőből három férfinak szerb útlevele volt, a két nő közül az egyik magyar, a másik román állampolgár.

Az öt körözöttet szeptember 9-én fogták el a magyar hatóságok a főváros XIV. kerületében, egy társasházban. A banda tagjai a rendőri felszólításra előjöttek, ellenállást nem tanúsítottak. Az elfogott gyanúsítottakat kiadják a spanyol hatóságoknak, Spanyolországban állítják bíróság elé őket.

A házkutatás során ugyanakkor találtak olyan tárgyakat, amelyek alapján feltételezhető, hogy Magyarországon is követhettek el hasonló bűncselekményeket. Ennek ellenőrzése folyamatban van - tette hozzá az őrnagy.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Baka András államfő beszélt a parlamentben megválasztása után

„Pártpolitikai semlegesség, de semmiképp sem értéksemlegesség” – mondta szerepéről a megválasztott köztársasági elnök, a korábbi Legfelsőbb Bíróság exelnöke a parlamentben, miután a képviselők első körben, kétharmados többséggel mondtak igent rá. A Fidesz és a KDNP nem vett részt a szavazáson.
inforadio
ARÉNA
2026.08.12. szerda, 18:00
Ürge-Vorsatz Diána
fizikus, egyetemi professzor, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület alelnöke
Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Kivártak a piacok a kulcsfontosságú adat előtt, gyenge napot zárt Amerika

Nagyjából stagnáltak a hétfői kereskedésben a vezető európai és amerikai részvényindexek, a befektetők újabb impulzusokra várnak. Témákból pedig van bőven, a befektetők a Hormuzi-szoros körüli bizonytalanság, a magasabb olajárak és az inflációs kockázatok mellett már a szerdai amerikai inflációs adatra figyelnek, ami érdemben befolyásolhatja az amerikai jegybank kamatpályájával kapcsolatos várakozásokat. Kedden vegyesen alakult az ázsiai részvénypiacok mozgása, a dél-koreai tőzsde erősödött, a kínai részvénypiacok viszont estek. Az európai és az amerikai tőzsdéken kis elmozdulásokkal zajlott a kereskedés (az európai indexek enyhe emelkedéssel, az amerikaiak minimális csökkenéssel zárták a napot), de az iráni háborúról érkező rossz hírek miatt nem tud javulni a piaci hangulat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×