Infostart.hu
eur:
365.87
usd:
327.76
bux:
145257.34
2026. november 2. hétfő Achilles

Botrány Angelina Jolie filmjének forgatásán

Felháborodott szülők zavarták meg Angelina Jolie filmjének forgatását egy indiai iskolában. A felháborodott apák és anyák azzal vádolták a hollywoodi színésznő testőreit, hogy lökdösték, taszigálták őket.

A dulakodás akkor kezdődött a mumbai (a volt Bombay) oktatási intézmény előtt, amikor kinyitották a kapukat, és beengedték a szülőket gyermekeikért.

Miután a jeleneteket leforgatták, a rend helyreállítására rendőröket kellett kihívni az iskolához.

Angelina Jolie a Mighty Heart (Hatalmas szív) című filmet forgatja, amely Daniel Pearl újságíró pakisztáni elrablását és meggyilkolását dolgozza fel. Jolie az amerikai zsurnaliszta özvegyét alakítja.

Az egyik felháborodott szülő azt mondta, hogy semmit nem tudott a forgatásról, amíg el nem ment a fiaiért a muzulmán iskolába.

Nagyon szomorú voltam, hogy az iskola engedélyezte a forgatást, miközben az osztályokat bent tartották - panaszkodott.

Az apa elmondta, hogy a felfegyverzett, pakisztáni rendőregyenruhába öltözött színészek megijesztették a gyerekeket.

A gyerekek bent vártak minket, és amikor kinyitották a kapukat, a biztonsági őrök lökdösni kezdték a nőket és a gyerekeket, és közben átkozott indiaiaknak nevezték őket - tette hozzá.

A mumbai rendőrség helyettes parancsnoka a BBC-nek azt mondta, hogy eddig egy panasz érkezett a biztonsági őrökkel szemben.

A film producere közleményben tudatta, hogy a stábnak volt engedélye az iskolai forgatásra, és az intézmény teljes mértékben együttműködött velük.

Sajnos, az érkezésünket feltartóztatták a paparazzók, akik az iskola kapui előtt vártak ránk. Amikor a kapuk kinyíltak, hogy a szülőket a gyerekeikhez engedjék, a fotósok berohantak az épületbe, zűrzavart okozva ezzel - olvasható az állásfoglalásban.

A héten Angelina Jolie már okozott kavarodást, amikor felszállt egy zsúfolt helyi vonatra.

Címlapról ajánljuk
Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Egyszázalékos visszaesésért felel a rendkívüli hőség az európai gazdaságban

Az Európai Unió GDP-je egy százalékkal csökkenhetett idén a nyári szárazság miatt. Ez elsősorban a munkatermelékenység visszaesésével magyarázható – erről is beszélt az InfoRádió GeoTrendek című műsorában az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatási igazgatója. Pásztor Szabolcs arra is kitért, hogy mekkora kockázatot jelent az akkumulátorgyárak telepítése.
Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Tisza-kormány: jön a lusztráció, feltárulnak előttünk a 2027-es év kormányzati tervei

Mindenszentek vasárnapján is a 2027-es költségvetés körüli bejelentésekre figyelünk: a kormány tagjai sorra ismertetik, mely területekre mennyi pénzt szánnak, és milyen változásokat várnak az intézkedésektől. Közben a hétfői parlamenti munkára is készülnek Magyar Péter miniszterelnök kabinettjének tagjai: holnap délelőtt több bizottság ülésezik, 13 órakor pedig plenáris ülés kezdődik. A költségvetés általános vitájára még várni kell, az legkorábban a benyújtást követő tizennegyedik napon indulhat. Jövő héten pedig jön a lusztráció: november 4-től nyilvánossá válnak az ügynökakták.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×