Infostart.hu
eur:
366.02
usd:
315.76
bux:
148812.49
2026. szeptember 1. kedd Egon, Egyed

Ugyanaz a lyuk, egymás után kétszer

Két napja egy amatőr játékosról beszélnek Amerika minden golfklubjában: Danny Leake egy versenyen egyetlen ütéssel talált az egyik lyukba, majd másnap megismételte a kiemelkedő teljesítményt, ráadásul ugyanannál a lyuknál.

Egy texasi golfversenyen az 53 éves férfi szombaton 174 yardról, azaz 159 méterről talált egyetlen ütéssel a hatodik lyukba. Másnap - ugyanazzal az ütővel - 178 yardról, vagyis 162,6 méterről talált bele elsőre ugyanabba a lyukba.

A Golf Digest című magazin egy 2000-es tanulmánya szerint annak az esélye, hogy egy átlagos golfjátékos - amilyen Danny Leake is - egyetlen ütéssel betalál egy lyukba 12 ezer az egyhez. Annak az esélye, hogy egy körben kétszer is sikerül ezt elérnie, 67 millió az egyhez.

Annak az esélyét, amit Danny Leake a hét végén véghez vitt, még csak ki sem próbálta számolni senki. A Golfer's Handbook című kézikönyvre hivatkozva egy brit golfklub elnöke azt mondta: eddig csak három olyan esetet jegyeztek fel a golf története során, amikor valaki egymás után kétszer is egyből betalált ugyanabba a lyukba.

Címlapról ajánljuk
Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

Máshol lesz a lakcímnyilvántartás, Ruff Bálinthoz titkosszolgálat is került: átrendezték a kormányzati hatásköröket

A kormány átalakította a miniszterek közötti hatásköröket, a változások hétfő este jelentek meg a Magyar Közlönyben. Az anyakönyvezés, lakcímnyilvántartás nem a belügyi tárcánál, hanem a technológiai miniszternél lesz. Bóna Szabolcs agrárminiszter tárcája is erősödött.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Tisza-kormány: közel 1300 milliárd forint került vissza az államhoz, felszámolják az Orbán-rendszer örökségét

Lezárult a 16, felsőoktatási tevékenységet nem végző közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) felszámolása, így legalább 1284 milliárd forint értékű közvagyon kerül vissza közvetlen állami ellenőrzés alá. Mindeközben a vállalásának megfelelően határidőre minden feltételt teljesített a kormány az uniós források hazahozatalához, közel 10 milliárd eurónyi forrás volt a tét. Célkeresztbe került az Orbán-kormány egyik kedvelt hatósága is, az SZTFH felszámolásának lehetőségét vizsgálja a Tisza-kormány. Cikkünk folyamatosan frissül a keddi eseményekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×