Infostart.hu
eur:
363.93
usd:
325
bux:
143550.77
2026. október 14. szerda Helén

Mégis sapka lesz a medvékből

A brit királyi testőrség hagyományos medveszőr kucsmája a brit imázs szerves része. A testőrséget azonban már hosszú ideje támadják a környezetvédők, és azt próbálják elérni: vessenek véget a medvék lemészárlásával járó hagyománynak. Egy ideig úgy tűnt, hajlik is erre e brit hadsereg, a napokban azonban megerősítették: a műszőr kucsmákkal végzett kísérletek sikertelenül jártak, így marad az eredeti medveszőr.

Az elmúlt 5 évben összesen 494 fekete medve lenyúzott bőrét vásárolta meg a brit hadsereg, 321 ezer fontért, azaz több mint 120 millió forintért.

A hadsereg illetékese most kijelentette: továbbra is mintegy 50-100 szőrmét vásárolnak majd évente, miután megbukott a műszőrme-kucsma.

A műszőrme ugyanis az egység tagjai szerint esőben túlságosan telítődik vízzel, és ráadásul nincs is bennük olyan "élet" és "ruganyosság", mint a medveszőrből készült fejfedőkben.

Címlapról ajánljuk
Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Kivégzés élő adásban – Szakértő: az állam szempontjából érthető, de rossz hatással lesz a társadalomra

Élőben közvetíti a 13-szoros gyilkos Nidal Hasan kivégzését december 3-án az amerikai Védelmi Minisztérium. A texasi Fort Hood katonai bázison történt 2009-es lövöldözéssel összefüggésben Nagy László Tibor, az Országos Kriminológiai Intézet bűnözéskutatási és elemzési osztályvezetője az InfoRádiónak elmondta: az amerikai kormány példát akar statuálni a nyilvános kivégzéssel, viszont egy ilyen esemény megrendítheti az állam moralitását, és pszichésen is rossz hatással van az emberekre.
inforadio
ARÉNA
2026.10.14. szerda, 18:00
Cser-Palkovics András
a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke, Székesfehérvár polgármestere
Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Tisza-kormány: lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és a MEKH elnöke is, új taggal bővült a Médiatanács

Kedden folytatódott a parlament plenáris ülése, a képviselők tárgyaltak a 2026-os költségvetés módosításáról, megválasztották a Médiatanács új tagjait és az NVVH elnökhelyetteseit. Este váratlanul lemondott Tótth András energetikáért felelős államtitkár és Juhász Edit, a MEKH elnöke is. Az este folyamán az is kiderült, hogy utóbbi pozícióját Losonczy Géza veszi át.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×