eur:
413.48
usd:
396.47
bux:
78741.84
2024. december 22. vasárnap Zénó
Nyitókép: Pixabay.com

Végre kiderültek újabb, fontos szabályok a most készülő KRESZ-ből

Polgárjogot nyerhet a figyelmeztető jellegű dudálás, fénykürt-használat, és változhatnak az irányjelzés szabályai.

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) és a szakfeladatokat ellátó KTI Magyar Közlekedéstudományi és Logisztikai Intézet Nonprofit Kft. (KTI) széleskörű szakmai, tudományos és társadalmi egyeztetés sorozat keretében készítik elő a közlekedési szabályrendszer átfogó megújítását, amelynek részeként egy új KRESZ is készül. A közlekedési szabályrendszerhez, kiemelten a KRESZ-hez már több, mint 550 javaslat fogalmazódott meg – írja a kozlekedesbiztonsag.kti.hu.

Korábban már bemutatták a gyalogosokra, a kerékpárosokra, a mikromobilitási eszközt használókra, valamint a motorkerékpárosokra vonatkozó szabályrendszer módosításával kapcsolatos elképzeléseket. Most a gépjárművel közlekedőkre vonatkozó lehetséges szabályok kerülnek napirendre.

Olyan minden közlekedőt érintő kérdések kerültek terítékre a jogszabály módosítás tervezetének előkészítésekor, mint például, hogy miképpen változhatnak a különböző közlekedési terek használatának szabályai, a követési távolságra vonatkozó előírások, a sebességkorlátozás vagy egy másik jármű melletti elhaladás, előzés és az oldaltávolság-tartás szabályai.

A járműközlekedés közös szabályai érdemben nem változnak, a javaslatok szerint ahol előírás, a jövőben is rendelkeznie kell a járművezetőnek a vezetéshez szükséges jogosultsággal (vezetői engedéllyel) és járművezetésre képes állapotban legyen. Tilos lenne a jövőben is a jogosultsággal nem rendelkező vagy vezetésre alkalmatlan állapotban lévő személynek átadni a volánt.

A járműveknek – ahol előírás – rendelkezniük kell érvényes forgalmi engedéllyel, észlelhetőnek kell lenni a hatósági jelzésüknek, műszaki és környezetvédelmi szempontból is meg kell felelniük az előírásoknak, nem rongálhatják az utakat és nem szennyezhetik a környezetet.

A napi elinduláskor ma is minden járművezetőnek el kellene végeznie bizonyos rutin ellenőrzési feladatokat, hogy kiderüljön a járműve alkalmas-e a forgalomban való részvételre. Ehhez az elképzelések szerint az új szabályozás támpontokat, javaslatokat is megfogalmaz majd. Rögzítik, hogy a féket, a kormányt, a világítást pontosan hogyan kell elindulás előtt ellenőrizni.

Pontosítani tervezik a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést használó járművekkel szembeni magatartási szabályokat. Továbbra is biztosítani kell a többi közlekedőnek ezen járművek zavartalan haladását, de úgy, hogy közben nem is zavarhatják azok vezetőit, azaz nem kényszeríthetik hirtelen fékezésre, irányváltásra őket. Megkülönböztető vagy figyelmeztető jelzést használó, valamint veszélyes anyagot szállító járművek esetén nagyobb követési távolságot kellene tartani, mint más járművektől.

Egyszerűsíteni tervezik a lakó-pihenő övezetekre vonatkozó rendelkezéseket. Eszerint kerékpárok és rollerek kivételével ott gépjárművek és egyéb járművek csak célforgalomban közlekedhetnek, fokozott óvatossággal és a sebességük nem haladhatja majd meg a 20 km/órát. Erre a jövőben az övezetet jelző táblán is felhívják majd a közlekedők figyelmét.

Vezetés közben továbbra is tilos lesz a mobiltelefon használata, de minden más technikai eszközé is, amely elvonhatja a járművezetők figyelmét a vezetéstől. Tételesen megtiltanának minden veszélyes manővert, ami a menetbiztonságot hátrányosan befolyásolja – a koncepcióban ezeket együtt kaszkadőr vezetésként említi –, mint például a driftelés vagy a „talajkapcsolat megszüntetése”.

A forgalom egyenletességének fenntartása érdekében bizonyos esetekben a ma érvényes sebességhatároknál magasabban állapítanák meg egyes járművek megengedett sebességét, ha azok gyári adataik és műszaki állapotuk alapján biztonságosan részt tudnak venni adott tempó mellett is a forgalomban.

Újdonság, hogy a jövőben az adott úttípusra általánosan előírtnál magasabb sebességgel is lehet majd közlekedni, ha azt „sebességkorlátozást” jelző tábla engedi!

Nemcsak az indokolatlan vészfékezés lesz azonban tilos a jövőben, hanem az indokolatlan lassú közlekedés is. Amikor forgalmi és műszaki indok nélkül tartja fenn valaki a mögötte haladókat.

Részletesebben és egyértelműbben szabályoznák a szakértők a követés fogalmát és tartalmát. A hatályos KRESZ azt mondja ki, hogy olyan követési távolságot kell tartani, hogy az elöl haladó jármű hirtelen fékezése esetén is meg lehessen állni. Valamint, hogy a 3500 kg-ot vagy 7 métert meghaladó hosszúságú járművel lakott területen kívül olyan követési távolságot kell tartani, hogy két jármű közé legalább egy – előzést végrehajtó személygépkocsi – biztonságosan besorolhasson. A javaslat részben pontosítja, részben az élethez igazítja a követés szabályait. Eszerint, akkora követési távolságot kellene majd tartani, hogy az elöl haladó vészfékezése esetén is meg lehessen állni. Autópályán kettő, lakott területen kívüli egyéb utakon egy másodperc lenne a követési távolság. A 3500 kg-ot vagy 7 métert meghaladó hosszúságú járművel lakott területen kívül mindenhol két másodperc lenne a követési távolság.

A javaslatok szerint a jövőben az irányjelzést az irányváltoztatás megkezdése előtt legalább két másodperccel el kellene kezdeni, és a manőver végéig fenn kellene tartani. Ez azonban egyes közlekedési módozatok esetén akár veszélyes is lehetne a közlekedőkre, gondoljunk csak a kerékpárosokra, rolleresekre. Őket nem köteleznék arra, hogy karjukkal folyamatosan jelezzenek. A többi járművezető is mentesülhetne a folyamatos indexelés kötelezettsége alól ott, ahol az útviszonyok miatt az nem lenne biztonságos, mert például félreérthető lenne mások számára. A kerékpárosok, rolleresek a karjelzés mellett használhatnának irányjelzőt, vagy akár a lábukkal is jelezhetnék irányváltási szándékukat. Ez ügyben még gyűjtik a javaslatokat.

A megújuló KRESZ nemcsak balesetveszély és a balesetek megelőzése érdekében, valamint – lakott területen kívül – az előzési szándék jelzése céljából engedné meg, mint a most hatályos, hanem a figyelemfelhívás érdekében legalizálná a már ma is bevett gyakorlatnak számító rövid hangjelzést. A jövőben figyelemfelhívás céljából nemcsak dudálni lehetne, hanem a fénykürt használata, azaz a távolsági fényszóró felvillantása is jogszerű megoldás lenne. Ahogy polgárjogot nyerne az a külföldön már régen, de az utóbbi időben nálunk is mind gyakrabban alkalmazott megoldás, hogy az autósok torlódás vagy baleset esetén a vészvillogó bekapcsolásával tudatják a mögöttük haladókkal, hogy akadály van előttük.

Címlapról ajánljuk

Érdemes bátornak lenni és vállalni a vitákat első látásra megnyerhetetlen ügyekben is

Szokásos év végi nemzetközi Kormányinfó-sajtótájékoztatóját tartotta december 21-én a miniszterelnök a Karmelita kolostorban, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter társaságában. Értékelte a magyar uniós elnökséget és közölte, hogy 2025-re nagyszerű évet vár. Az újságírók kérdezték a földgázszállítási kihívásokról, a romániai választásokba való beavatkozás elkerülésének lehetőségéről, a hazai választási törvény esetleges további módosításáról, Magyar Péterről, az uniós pénzösszegek megszerzésének lehetőségéről, a közel-keleti helyzettel kapcsolatos erőfeszítéseiről, a budai Várban felújított Pénzügyminisztérium sorsáról, illetve a forint árfolyamáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.22. vasárnap, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×