Infostart.hu
eur:
351.97
usd:
304.29
bux:
135724.68
2026. június 13. szombat Anett, Antal
Eltávolítják a festéket az Állami Számvevőszék (ÁSZ) fővárosi, Apáczai Csere János utcai központjának épületéről 2018. január 17-én. Az ÁSZ székházát a Közös Ország Mozgalom aktivistái a nap folyamán narancssárga festékkel festették le. Az első becslések szerint a műemléki védettségű épületben több százezer forintos kár keletkezett.
Nyitókép: MTI Fotó: Balogh Zoltán

Meglepő újdonságokkal rukkol elő az Állami Számvevőszék

Új típusú ellenőrzéseket is folytat ezentúl.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) a hagyományos ellenőrzésein túl olyan célzott ellenőrzéseket is végez, amelyek azokra a hétköznapi kérdésekre keresik a megoldást, amelyek minden állampolgárt egyformán és közvetlenül érinthetnek.

Az ÁSZ tájékoztatása szerint az új módszertan alapján elvégzett ellenőrzéseknek a célja, hogy a probléma észlelését követően haladéktalanul elinduljanak azok a folyamatok, amelyek az egyszerűnek tűnő, de annál nagyobb bosszúságot okozó problémákat rövid időn belül orvosolni képesek. Az ÁSZ olyan konkrét esetek mentén tekinti át a folyamatokat a tervezéstől a kivitelezésig, amelyek az állampolgárok mindennapi életét, közérzetét közvetlenül is befolyásolják. Összességében a cél annak kivizsgálása, hogy érvényesül-e az állampolgárként is joggal számonkért "értéket a pénzünkért" elve - tette hozzá a számvevőszék.

Az ÁSZ most lezárult, egy konkrét útburkolatfelújítást vizsgáló ellenőrzése során megállapította: a műszaki átadás alkalmával ugyan észlelték, hogy maradtak olyan csatornafedelek, amelyek nem voltak az út szintjében, a kijavításra nem szabtak észszerű határidőt, a hibát pedig csak az követően javították ki, hogy tudomást szereztek az ÁSZ ellenőrzési szándékáról - tartalmazza a közlemény.

Az ÁSZ szerint nemcsak a kivitelezői hanyagság, hanem a megrendelő intézmények gondosságának hiánya, a minőségi paraméterek meghatározatlansága vagy az átadás-átvétel szabályozatlansága is hozzájárulhatott a rossz minőségű végeredményhez - tették hozzá.

Mint írták: a nem megfelelő szintben elhelyezett csatornafedél nem csupán bosszúságot okoz, hanem balesetveszélyes, továbbá anyagi kárt okozhat az autósoknak.

A közpénzből rosszul elvégzett munka, a gyenge minőség pedig felveti mind a megrendelők, mind a kivitelezők felelősségét - olvasható az ÁSZ közleményében.

Címlapról ajánljuk
Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

Módosították a Fidesz alapszabályát, tisztújító kongresszust tart a párt – percről percre, cikkünk frissül!

A Fidesz 32. kongresszusára 901 küldöttet delegáltak. Orbán Viktor pártelnök tíz pontban összegezte a választási vereség okait és a párt ellenzéki feladatait sorolta kongresszusi beszédében. Szerinte őszre eljön az ellenállás ideje. A felszólalók közül többen is bírálták a Fidesz kampányát és a luxizást, többek szerint is „egyértelmű üzenetet küldtek a választók, hogy valamit változtatnunk kell”. Gyakorlatilag minden hozzászóló a közösségépítést szorgalmazta, mondván: a Fideszt vissza kell építeni, hogy „megakadályozzák a Tisza országrombolását”.

MNB: eztán hamarabb kaphatunk digitális választ panaszainkra a pénzintézetektől

A jegybank pénzügyi szervezetek panaszkezelését szabályozó megújított rendelete immár kiterjed az újfajta piaci szereplőkre, például a hitelgondozókra. Szóbeli panaszos ügyfelek kérhetik, hogy postai helyett a gyorsabb digitális úton érkezzen meg az intézmény válasza. Ha az intézmények ilyen csatornákon is fogadják a panaszokat, panaszkezelési szabályzatukban fel kell tüntetniük a panaszok applikáción, ügyfélportálon, illetve más digitális csatornán történő beadásának lehetőségét.
inforadio
ARÉNA
2026.06.15. hétfő, 18:00
Virág Andrea a Republikon Intézet stratégiai igazgatója
Kiszelly Zoltán a Századvég politikai elemzési igazgatója
Megúszhat egy gigantikus lakóparképítést a XII. kerület

Megúszhat egy gigantikus lakóparképítést a XII. kerület

Megállapodás született a XII. kerületi és a Fővárosi Önkormányzat között a Mátyás király út 3–7. szám alatti ingatlan jövőjéről: a területen nem épülhet lakópark. A településrendezési szerződés értelmében egy épületben legfeljebb két lakás alakítható ki, a minimális telekméretet pedig 2000 négyzetméterben határozták meg. A megállapodást mind a kerületi képviselő-testület, mind a Fővárosi Közgyűlés jóváhagyta. A korábbi tervek szerint akár 12–16 új lakás is épülhetett volna a területen, az új szabályozás azonban a környék kertvárosias jellegéhez igazodó, visszafogottabb beépítést tesz lehetővé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×