Infostart.hu
eur:
361.74
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pixabay

Gyászol a Magyar Tudományos Akadémia

Elhunyt Kelemen János filozófus, az MTA rendes tagja.

Életének 81. évében, január 31-én elhunyt Kelemen János Széchenyi-díjas magyar filozófus, italianista, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTA csütörtökön.

Kelemen János Kassán született 1943-ban. Szegeden, a József Attila Tudományegyetem olasz-orosz-francia szakon szerzett tanári diplomát 1966-ban, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem filozófia szakát végezte el 1969-ben. Pályája elején gimnáziumban tanított, majd 1970-től az ELTE Bölcsészettudományi Kar Filozófia Tanszékének oktatója lett. Egyetemi tanári kinevezését 1984-ben kapta meg.

Kelemen János szűkebb szakterülete az analitikus filozófia, a nyelvelmélet, valamint a klasszikus olasz irodalom - Dante-, Petrarca-kutatások - és az olasz filozófiatörténet - Benedetto Croce-kutatások - volt.

Az MTA levelező tagjává 2004-ben, rendes tagjává 2016-ban választották.

Kelemen János tudományos eredményeit egyebek mellett 2007-ben Széchenyi-díjjal, 2016-ban pedig Akadémiai Díjjal ismerték el. Temetéséről később intézkednek - írták az MTA közleményében.

Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×