Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
Nyitókép: Központi Nyomozó Főügyészség

Őrizetbe vették Portik Tamás fiát, amiért kávét öntött a bíró arcába

Őrizetbe vették Portik Tamás fiát, aki apja tárgyalása előtt kávét öntött az eljáró bíróra, hogy ezzel is akadályozza apja tárgyalását. A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt gyanúsítottként hallgatja ki a férfit.

A Fővárosi Törvényszék előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt – amelyben Portik Tamás volt olajvállalkozót is gyanúsítják – büntetőeljárást folytat, amely ügyben a bíróság 2024. január 30-án 8 óra 30 percre tárgyalást tűzött ki. Az eljáró bíró korábban jelezte, hogy ezen a napon védői perbeszédek várhatók.

A rendelkezésre álló adatok szerint a vádlott fia elhatározta, hogy akadályozni fogja a tárgyalás megtartását, illetőleg olyan magatartást fog tanúsítani, amelytől esetlegesen az eljáró bíró kizárása várható – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) közleményében.

A férfi már korábban próbált a bíróval személyes kontaktust keresni, azonban a bíróság ettől jogszerűen elzárkózott és közölték vele, hogy nincs arra lehetőség, hogy a bíró tárgyaláson kívül beszéljen vele.

A vádlott fia ennek ellenére a tárgyalóterem előtt várt a bíróra, majd amikor észrevette a tárgyalásra érkező, talárt viselő bírót, elé lépett és számon kérte.

Az eljáró bíró nem kívánt vele beszélni, mivel a férfi azonban tovább folytatta a bíró szidalmazását, a hivatalos személy közölte vele, hogy ki fogja vezettetni a biztonsági őrökkel, majd kikerülve őt, megpróbált bemenni a tárgyalóterembe. Ezt megakadályozandó

a férfi egy gyors mozdulattal a kezében lévő kávéspohár teljes tartalmát a bíró arcába öntötte, amelynek következtében szemébe, arcába és ruházatára nagyobb mennyiségű hideg kávé került.

Az ellene alkalmazott erőszakos magatartás miatt a bíró kénytelen volt megállni, a kávét a szeméből és arcából kitörölni. A bűncselekményt látva egy közelben tartózkodó újságíró a bíró és az elkövető közé állt, így a férfinak nem volt lehetősége cselekményét folytatni. Az elkövető magatartásának következtében a tárgyalás megkezdése jelentős késedelmet szenvedett, de a bíróság a tárgyalást a történtek ellenére megtartotta – teszik hozzá.

A Központi Nyomozó Főügyészség amint hivatalosan tudomást szerzett a történtekről, haladéktalanul elrendelte a nyomozást, és intézkedett az elsődleges eljárási cselekmények elvégzésére. Az eddigi nyomozásban sor került a szemle megtartására, több tanú kihallgatására, majd a nyomozó főügyészség elrendelte a férfi őrizetét, a bűncselekmény megalapozott gyanúját pedig még a mai napon közli az elkövetővel.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Július közepén az OpenAI belső tesztelés alatt álló modelljei önállóan feltörték a Hugging Face nyílt AI-platform rendszereit, miután egy kiberbiztonsági benchmark során kijutottak saját izolált tesztkörnyezetükből. Az autonóm AI-ügynökök egy addig ismeretlen sebezhetőséget kihasználva szereztek internet-hozzáférést, majd együtt dolgozva komplex támadási láncolatot hajtottak végre – mindezt emberi irányítás nélkül. Az esetet követően nem sokkal az Anthropic, a Meta és a kínai Moonshot AI is hasonló incidensekről számolt be, amelyekben modelljeik kiléptek a biztonságos tesztkörnyezetből. Az elszaporodó esetek egyszerre figyelmeztetnek az AI-rendszerek kiberbiztonsági kockázataira, az AI-fejlesztők viszont mégis nagy hanggal kommunikálják az erről szóló jelentéseiket, amelyekkel egyben demonstrálják a legújabb modellek egyre fejlettebb képességeit is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×