Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Nyitókép: Pexels.com

Ezt tudnia kell, ha szélerőműben gondolkodik

Megjelent a szélkerekek telepítésére vonatkozó rendelet, szerepel benne az is, hogyan jelölhetnek ki könnyített térségeket, illetve hogy milyen messzire lehetnek az áramtermelő "tornyok" az épületektől.

Ahogy arról az Infostarton is beszámoltunk, könnyebb lesz szélerőműparkokat létesíteni 2024-től. A Magyar Közlönyben megjelentek a részletek.

A változás legfontosabb eleme a védőtávolság, amely 12 kilométerről 700 méterre csökkent. Erre Lantos Csaba energiaügyi miniszter már novemberben is utalt az InfoRádióban. Akkor arról beszélt, hogy ez (a 700 méter) nem jelenti azt, hogy korlátlanul lehet majd szélkereket telepíteni, mert nem állhat például lakott területen, Natura 2000-es vagy világörökségi védelem alatt álló részeken.

Lantos Csaba azt is hangsúlyozta, hogy a Kárpát-medencében nincs annyi szél, mint például a tengereknél, de ennek ellenére ez is egy fontos megújuló áramforrás lehet, ugyanakkor a napelemhez képest más léptékkel számolnak: jelenleg 300 megawattos kapacitás van, és ez 2030-ra 1000 megawattra mehet fel.

A Magyar Közlönyben most azt is egéyrtéelműsítik, hogy kivételt képeznek a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás megvalósítására szolgáló ipari területek. A védőzónán kívül sem létesíthető szélkerék a kiváló termőhelyi adottságú szántók, a tájképvédelmi vagy a világörökségi és világörökségi várományos területek, az országos ökológiai hálózat övezetében.

Az Index részletezi az engedélyezési eljárást is.

  • A kormány könnyített térségeket jelölhet ki olyan területeken, ahol a szél energiaintenzitása 150 méteres magasságban meghaladja a négyzetméterenkénti 500 wattot. A kijelölés a gyakorlatban gyorsított engedélyezést jelenthet: a környezetvédelmi és építési engedélyezési eljárásban az eljáró hatóság ügyintézési határideje legfeljebb 50 nap.
  • A települési önkormányzat a helyi építésügyi szabályzatában azonosíthatja be a szélerőművek telepítésére szánt területet, amelyen az általános építménymagassági korlátot nem kell alkalmazni. A szabályzatok tervezeteit a kormányhivatalok és az állami főépítészek is véleményezik.
  • A helyi építési szabályzat elfogadása után az 5–49 megawatt (MW) kapacitású szélerőmű telepítésére szánt területet a vármegyei területrendezési tervben megújuló energia telepítésére szánt övezetként szükséges átsorolni. Az ennél nagyobb kapacitású szélerőműnél a módosítást az országos területrendezési tervben kell átvezetni.
  • A beruházó a területrendezési terv módosítását kezdeményezheti, vagy a fővárosi és vármegyei kormányhivatalnál területrendezési hatósági eljárást indítványozhat.
  • A szélerőmű az ezt követő szakági engedélyeztetési eljárások eredményes lezárása esetén épülhet meg.

A lap emlékeztet arra is, hogy Lantos Csaba december elején a miniszteri meghallgatásán arról beszélt: 2029 előtt nem várható érdemi előrelépés a területen, mert elsőként a napelem-beruházások valósulhatnak meg.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×