Infostart.hu
eur:
390.32
usd:
330.95
bux:
111046.97
2025. december 23. kedd Viktória
Tihany Abbey benedictine monastery view through heart shape at Lake Balaton, Hungary
Nyitókép: joruba/Getty Images

Laposa Bence: hecckampány áldozata lett a Balaton, jogilag is lépnünk kellene

A tó körüli egyéb programlehetőségeknek köszönhetően a balatoni turizmus jól átvészelte az augusztus eleji kedvezőtlenebb időjárást – mondta el az InfoRádió Aréna című műsorában Laposa Bence, a Balatoni Kör elnöke. A műsorban arról is szó esett, hogy idén mi okozta a legnagyobb kihívást a helybéli borászatok számára.

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) emelkedő vendégszámról és növekvő árbevételről beszél, ami alapján úgy tűnhet, hogy a Balaton köszöni szépen, jól van. A szállásadók, vendéglátásban érdekeltek szerint viszont akadnak gondok, és van, ahol visszaesés tapasztalható. A Balatoni Körhöz számos visszajelzést érkezik ugyan, attól azért messze áll, hogy reprezentatív adatokkal tudjon szolgálni – szögezte le Laposa Bence azzal kapcsolatban kapcsolatban, hogy akkor milyen is a „hangulat” valójában a Balatonnál. Szerinte – szokás szerint – valahol a fenti két vélemény között van az igazság.

Szerencsére messze nincs vészhelyzet a magyar tengernél

– tette hozzá –, sőt, az elmúlt hetek, dacára, hogy az augusztus eleji időjárás cseppet sem alakult kedvezően, kifejezetten erősek voltak. Köszönhetően annak, hogy a Balatonnál a strandoláson kívül nagy számban vannak alternatív lehetőségek, mint a borgasztronómia, a kirándulás és egyéb szabadidős tevékenységek, illetve kulturális programok – sorolta. „Tehát a körülményekhez képest ezt is abszolválta a Balaton” – tette hozzá.

Szintén az MTÜ összesítéséből derült ki, hogy a Balatonnál jelentősen megnőtt az „egynapos” vendégek, ami nem feltétlenül kedvező a vendéglátósok számára, hiszen aki egy napra érkezik, nem foglal szállást, nem vesz igénybe vélhetően bizonyos szolgáltatásokat. Laposa Bence egyetértett azzal, hogy az „ideális vendég” az, aki egy egy hétre szállást foglal és ott tölti az idejét. Ugyanakkor valóban van egy bővülő réteg, amely adott esetben reggel dönt az időjárás függvényében arról, hogy elutazzon a Balatonra. „Ha jó kedve van, lehet, hogy ott alszik egyet, ha nem, akkor hazamegy. A fogyasztói elvárásokhoz azonban tudni kell alkalmazkodni" – vélekedett.

Laposa Bence szerint nem vitás, hogy voltak olyan időszakok júniusban, amikor jöhetett volna több vendég, de szerinte ebben nagy szerepet játszik az a rendkívül „méltánytalan hecckampány”, ami a Balatonnal, az ott dolgozókkal és ott vállalkozókkal, de legfőképp az oda érkező vendégekkel szemben zajlik egy ideje a sajtóban. „Ez egész egyszerűen tűrhetetlen és elfogadhatatlan, és mindenképpen lépnünk és tennünk kell valamit” – húzta alá.

A Balatoni Kör elnöke szerint egyértelműen kijelenthető, hogy

kifejezetten ellenséges a hozzáállása a magyar média bizonyos részének a Balatonhoz, ami olyan méreteket ölt, ami komoly gazdasági károkat okoz

az ott dolgozó vállalkozásoknak, ezáltal a nemzetgazdaságnak. „Lassan azt érzem, hogy jogilag is lépnünk kéne. Olyan legendák terjednek, hogy Horvátország olcsóbb, noha aki a legalapvetőbb matematikai műveletek tudatában van, és elmegy bárhová Horvátországban, beszorozza az árakat az aktuális árfolyammal, rájön, hogy ez egész egyszerűen nem igaz.”

A 2023-as évjárat esélyei

Az InfoRádió Aréna című műsorában a közelgő szüretről is szó esett. Laposa Bence – badacsonyi borászként – a várható 2023-as évjárattal kapcsolatban megjegyezte: az idei meleg és a csapadékosabb időjárás óriási kihívás elé állította a termelőket, ugyanis ez a legrosszabb kombináció a munkaterhelés szempontjából a szőlőkben. A mostani jó idő és a napsütés nemcsak a strandolóknak jön jól, hanem a szőlőnek is, ezért abban bíznak, hogy szüretig most már nem lesznek nagyobb esők – tette hozzá.

Egyetértett azzal, hogy dűlő és dűlő között – művelés, feldolgozás és végtermék tekintetében – óriási a különbség. Egyrészt a terület elhelyezkedése alapvetően meghatározza a bornak az ízvilágát, a művelés, terhelés, az, hogy milyen termésátlagokkal dolgoznak, ebből a sok információból áll össze az, hogy utána milyen minőségű szőlőt tudnak szüretelni. „Nálunk a Laposa Birtokon is megvannak azok a kiemelt dűlők, területek, ahonnan igyekszünk minden évben magas minőségű borokat elkészíteni. Ott nyilván kettőzött a figyelem, és sokkal több a kézi munka, ami által el tudunk jutni odáig, hogy szüretkor magas minőségű, szép, érett szőlőt tudunk szüretelni” – fogalmazott.

Arra a kérdésre, hogy hol helyezkedik el a magyar bor a világ bortérképén, a Balatoni Kör elnöke azt válaszolta, hogy

erre nehéz pozitívat mondani, mert nem nagyon látszódik sajnos, és nem is feltétlen a palackszám miatt.

Példaként az osztrák piacot említette, ami valószínűleg nem nagyobb a magyarnál, termékei mégis ott vannak a borlapokon világszerte, míg „mi sokkal kevésbé”. Hogy ez miért lehet, arra szerinte ahány borász, annyiféle válasz létezik. Saját megfejtése erre, hogy Ausztriában végbe tudott menni az a termékkoncentráció, ami kellett ahhoz, hogy meglegyen az a hat-nyolc sikeres termék, amivel ki lehet lépni a világpiacra. Ráadásul ezek egységes stílusban, egységes magas minőségben készülnek el. "Nálunk ez a fajta termék- és fajtakoncentráció a mai napig nem valósult meg" – mutatott rá.

Az új magyar bormarketing-stratégiában viszont lát arra egy kis esélyt, hogy egyértelműbben meghatározott termékeket, magyar fajtákat, borokat mutassanak be, és ezeket tudja támogatni a bormarketing-ügynökség akár a hazai, akár a világpiacon.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Itt van a reflux, itt van újra – mire figyeljünk az ünnepi szezonban?

Ha ilyen panaszunk van, bizonyos ételeket és bizonyos italokat kerülni érdemes – erről beszélt Barkai László, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkológiai Klinika adjunktusa, gasztroenterológus az InfoRádióban.

A januártól életbe lépő változásokról szólt az idei utolsó Kormányinfó

Az ünnepek miatt szokatlan időben, kedden délután fél 4-től kezdték a Kormányinfót. Orbán Viktor miniszterelnök korábban azt posztolta, hogy az év valószínűleg utolsó kormányülését tartották kedden. A Kormányinfón nem hangzott el nagy bejelentés, elsősorban a januártól életbe lépő változásokat ismertették. A kormányülésen szó esett a Benes-dekrétumokról is, Orbán Viktor tárgyalt szlovák kollégájával az ügyről – mondta Gulyás Gergely.
VIDEÓ
Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Új csúcsokkal kanyarodnak rá az ünnepekre az amerikai tőzsdék

Folytatódik az év végi emelkedés a tőzsdéken, az MSCI All Country World Index hétfőn csúcsot döntött, az USA-ban az S&P 500 pedig tegnap már zsinórban a harmadik napja zárt emelkedéssel. Az ázsiai tőzsdéken ehhez képest csak oldalazás volt jellemző ma reggel, a legtöbb vezető ázsiai index alig mutat érdemi elmozdulást. Európában a tegnapi esés után ma reggel iránykereséssel indult a kereskedés, és délutánra sem alakult ki határozott irány, de a Stoxx 600 egy kis emelkedéssel is új csúcsra tudott menni. A karácsony előtti utolsó kereskedési napon számos előrehozott makroadatot kapunk, amelyek hatással lehetnek a kereskedés hangulatára. A következő napokban az ünnepek miatt változó lesz a tőzsdék nyitvatartása, erről szóló összefoglalónk itt olvasható.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×