Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Nyitókép: Pexels

Mégis lehet népszavazás az oktatásról

A Kúria két népszavazási kérdést hitelesített abból az ötből, amit a Pedagógusok Szakszervezete nyújtott be. Ha minden jogi akadály elhárul, az érdekképviselet megkezdi az aláírások összegyűjtését - mondta az InfoRádiónak a PSZ alelnöke.

"Idén március 14-én öt kérdésben kezdeményeztünk népszavazást. Ezt májusban az Országos Választási Bizottság elutasította, ezért kérelmet adtunk be a Kúriához, amely most kettőt hitelesített" - erősítette meg Gosztonyi Gábor. Az egyik a gyerekek heti óraszámainak csökkentéséről, a másik pedig arról szól, hogy a központi tantervtől 30 százalékban el lehessen térni a helyi tantervekben.

Az első kérdés azért fontos - folytatta a PSZ alelnöke -, mert elfogadhatatlan, hogy ma már az alsó tagozatban is többnyire napi 6 órájuk legyen a diákoknak. Ez aztán később annyira megemelkedik, hogy egy 11.-es gimnazistának akár heti 36 órája is lehet. Ha ehhez még azt is hozzáadjuk, hogy az órákra készülni kell, akkor már bőven heti 40 óra fölötti időről beszélünk. "Ezért szeretnénk csökkenteni az iskolákban a heti óraszámokat" - mondta a szakszervezeti vezető.

"A másik kérdéssel pedig nem csak a tantestületek autonómiáját szeretnék részben visszaállítani" - folytatta Gosztonyi Gábor. Mint mondta azt szeretnék elérni, hogy az oktatás legalább részben igazodjon a helyi viszonyokhoz. Legyen meg a pedagógusoknak az a szabadsága, hogy a gyerekek képességeihez, a szociális hátrányaihoz igazíthassák legalább 30 százalékban a tantervet, tudomásul véve - és itt a szakember szándékosan sarkosan fogalmazott - "nem lehet letolni a gyerekek torkán ugyanazt a tanagyagot ugyanabban a tempóban egy budapesti, II. kerületi általános iskolában és egy gönci járáshoz tartozó általános iskolában".

Ugyanis van olyan hely, ahol kevesebb anyagot kell sokkal elmélyültebben átadni a gyerekeknek, míg máshol a diákok belső motiváltsága annyira erős, hogy szinte szárnyalni lehet, sokkal több tananyagot elolvasva, átbeszélve. A lényeg az, hogy egyformán járjon mindenkinek az az oktatás, ami biztosíthatja a XXI. században munkavállaláshoz szükséges képességek megszerzését - hangsúlyozta a Pedagógusok Szakszervezetének alelnöke.

A Kúria döntésével azonban még nem került egyenesbe az ügy, hiszen azt az elkövetkezendő nyolc napban bárki megtámadhatja. Ha ez mégsem következne be, akkor a Pedagógusok Szakszervezetének 120 nap áll majd rendelkezésre, hogy országos szinten összeszedje a népszavazáshoz szükséges kétszázezer érvényes aláírást - nyilatkozta Gosztonyi Gábor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×