Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám
The northeast hollow of Lake Balaton.
Nyitókép: Laszlo Szirtesi/Getty Images

Komoly kétségek a Balaton új úszó csodáival kapcsolatban

A vízügy szerint nem lesz elég víz ahhoz, hogy a Bahart megkapja az új járműveit, a hajózási társaság azonban másról nyilatkozott.

Az aktuális előrejelzés szerint a Balaton vízállása nem fogja meghaladni az előírt üzemvízszintet, és ez azt jelenti, hogy nem fog rendelkezésre állni elég vízkészlet, hogy a Bahart új hajói számára vízi utat biztosítson – írta a Népszavának az Országos Vízügyi Főigazgatóság.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a Balatoni Hajózási Zrt. alig várja már, hogy megkapja a járműveket, például az új kompokat. Ehhez azonban az kell, hogy a tó vízállása kellőképp magas legyen, hogy a Sió zsilipjét megnyissák és a csatornában elég víz legyen a járművek áthajózásához.

A lap a vízügytől kapott információval megkereste a Bahartot, ahol viszont közölték: bíznak benne, hogy hamarosan rendeződik a Balaton vízállása, és a közeljövőben elindulhat a hajók Balatonra szállítása, akár már a tavasz folyamán. Ennek előkészületei zajlanak és egyeztetések folynak a háttérben.

A Bahartban 2019 nyarán került egy jelentős kormányzati tőkeemelés után abszolút többségbe az állam (az önkormányzatok így kisebbségi tulajdonosok lettek), mely jogainak gyakorlását a Magyar Turisztikai Ügynökségnek adta. Ezután a cég közgyűlése egy reorganizációs tervről döntött, amely tartalmazta számos értékes vagyonelem, így kemping, szálloda, kikötő és hajó értékesítését.

Az állami tőkeemelésből négy új hajó vásárlására is jutott: a két-két komp és katamarán közül kettő már a tavalyi hajózási szezonnyitóra elkészült – a cég szerint azóta már mindegyik, s vízre bocsátásuk és üzempróbájuk is lezajlott a hajógyárban –, s Veigl Gábor vezérigazgató már akkor abban reménykedett, hogy a hajók nyáron munkába állhatnak. Ez végül a nem elég magas vízállás miatt tavaly meghiúsult, és a fentiek szerint egyelőre nem biztos, hogy idén megtörténhet.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Sorra szabadulnak el az AI-modellek, a gyártóik pedig szinte még büszkék is rájuk

Július közepén az OpenAI belső tesztelés alatt álló modelljei önállóan feltörték a Hugging Face nyílt AI-platform rendszereit, miután egy kiberbiztonsági benchmark során kijutottak saját izolált tesztkörnyezetükből. Az autonóm AI-ügynökök egy addig ismeretlen sebezhetőséget kihasználva szereztek internet-hozzáférést, majd együtt dolgozva komplex támadási láncolatot hajtottak végre – mindezt emberi irányítás nélkül. Az esetet követően nem sokkal az Anthropic, a Meta és a kínai Moonshot AI is hasonló incidensekről számolt be, amelyekben modelljeik kiléptek a biztonságos tesztkörnyezetből. Az elszaporodó esetek egyszerre figyelmeztetnek az AI-rendszerek kiberbiztonsági kockázataira, az AI-fejlesztők viszont mégis nagy hanggal kommunikálják az erről szóló jelentéseiket, amelyekkel egyben demonstrálják a legújabb modellek egyre fejlettebb képességeit is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×