Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 26. vasárnap Anikó, Anna
Nyitókép: Forrás: mtu.gov.hu

Vízre bocsátották az egyik új balatoni kompot – így fest

Négy új hajó érkezik az idén a tóra, két-két 45 méteres komp és 35 méteres katamarán.

Folytatódik a BAHART jelenlegi flottájának megújítása: az első kompot már vízre bocsátották, és még az idén mind a négy új hajó megérkezik a Balatonra. Történelmi léptékű fejlesztésről van szó a balatoni hajózás életében, hiszen 40 éve nem volt új hajója a Balatonnak – írja honlapján a

Az állami 6,6 milliárd forintos tőkeemelésnek köszönhetően

  • két 45 méteres kompot és
  • két 35 méteres katamaránt

szerez be a BAHART közel 5,7 milliárd forintból. A fejlesztések folytatódnak, amelyekre az értékesített ingatlanokból származó bevétel nyújt fedezetet. A mostani beruházás a hajózási társaság 2030-ig tervezett teljes modernizációs folyamatának első üteme. Az új járművek a legkorszerűbb műszaki és utaskiszolgálási eszközökkel rendelkeznek majd, megfelelnek a legszigorúbb környezetvédelmi normáknak. Kiemelt cél, hogy európai színvonalú szolgáltatást nyújtsanak az utasoknak.

Az első új hajó – az egyik komp – a napokban került vízre a gyártó komáromi üzemében. A szerelési munkálatok a vízen folytatódnak, és az üzempróbák is megkezdődnek. Április folyamán az egyik katamarán is vízre kerül, ezt követően megkezdődik a hajók szállításra való felkészítése. Az új járművek méretükből adódóan a Sión teljesen összeszerelt állapotban nem szállíthatók, végszerelésükre a Balatonon kerül sor.

  • A kompok Szántódrév és Tihanyrév között, míg

a katamaránok

  • Siófok és Balatonfüred, illetve Tihany között, valamint
  • a Fonyód–Badacsony

útvonalon közlekednek majd, így biztosítva a kiemelt balatoni desztinációk elérését.

A turisztikai térség bővülő vendégforgalmának, a felújításoknak és a praktikus menetrendeknek, járatsűrítéseknek köszönhetően a balatoni kompok forgalomnövekedése az elmúlt években folyamatos és kiemelkedő volt. 2021-ben az utasok száma 38 százalékkal, a szállított gépjárművek száma 50 százalékkal volt magasabb, míg a kerékpároké közel megduplázódott 2015-höz képest.

A balatoni hajózás töretlen és növekvő népszerűségét mutatja, hogy a tavalyi rekordév forgalmát az idei utasszámok 20 százalékos mértékben meghaladják.

Címlapról ajánljuk

Lando Norris nyerte a Forma–1-es Magyar Nagydíjat

Norris csapattársa, Oscar Piastri váltóhiba miatt néhány körrel a befutó előtt a második helyről esett ki. A négyszeres világbajnok Max Verstappen végzett a második helyen. A vb-pontversenyt vezető Kimi Antonelli lett a harmadik, és 50 pontra növelte előnyét a pontversenyben.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

Tisza-kormány: sorra jönnek a bejelentések, három településen volt időközi választás

A Tisza Párt frakciója Sonnevend Pált, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanárát jelöli alkotmánybírónak Hende Csaba megüresedett helyére, a parlament pedig már hétfőn megválaszthatja a testület új tagját. Három településen tartottak ma időközi önkormányzati választást: Bárdudvarnokon és Bakócán polgármestert és képviselőket választottak, Békéscsabán pedig az új egyéni választókerületi képviselő személyéről szavaztak. Szeptembertől nyilvánosan is elérhetők lesznek az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzések intézményi adatai, ezt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter jelentette be. Megújul a Népliget és a Planetárium. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×