Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 17. szombat Hedvig
Nyitókép: Facebook/Szijjártó Péter

Újabb magyar mentőcsapatok indítását jelentette be a kormány

Szijjártó Péter több civil mentőalakulattal is felvette a kapcsolatot.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság csapata már meg is érkezett Törökországba, emellett a tervek szerint hamarosan újabb magyar szakemberek utaznak a földrengés sújtotta területekre, hogy segítsék a túlélők utáni kutatást - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden.

Aláhúzta: a HUNOR mellett a külügyminisztérium kapcsolatba lépett

  • a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálattal,
  • az Életjel Mentőcsoporttal és
  • a Baptista Szeretetszolgálattal,

amelyek a kormány összesen 40 millió forintos támogatásával 46 mentőt és 15 mentőkutyát küldenek Törökországba még a nap folyamán.

"Tehát ez a három civil mentőszolgálat a külügyminisztérium támogatásával remélhetőleg a mai napon eljut Törökországba (...) Hiszen az első három, négy, talán öt nap ad esélyt arra, hogy a romok alól még túlélőket lehessen megmenteni" - fogalmazott.

Magyarország természetesen minden lehetséges segítséget megad Törökországnak ebben a rendkívül nehéz időszakban. A törökök számíthatnak Magyarországra - szögezte le.

Szijjártó Péter elmondta, felvették a kapcsolatot a Törökországban tartózkodó magyarokkal, akik közül heten vannak jelenleg a földrengés sújtotta térségben.

"Mindenki jól van, mindenkivel kapcsolatban vagyunk" - mondta.

"Ha valakinek tudomása van olyan magyar állampolgárról, aki érintett lehet, azt kérem, hogy jelezze a konzuli szolgálatnak vagy az ankarai nagykövetségünknek"

- tette hozzá.

Közölte, a Győri ETO kézilabdacsapata előző nap isztambuli átszállással szerencsésen hazaérkezett. A Ferencváros korosztályos futballcsapata pedig továbbra is edzőtáborozik az országban, velük is folyamatos a kapcsolat, mindenki jól van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy Törökország mellett Szíria is érintett a földrengésben, ahol a polgárháborús állapotok miatt az ellátás még nehezebb.

A kormány 50 millió forintot adott a Máltai Szeretetszolgálatnak, hogy két mobil klinikai egységét helyezze a térségbe, ahol a legnagyobbak a károk, ahol a legtöbb a sérült és az ellátásra váró ember.

"Ott is, amit lehet, segítünk. Azokkal a keresztény közösségekkel pedig, akiknek korábban adtunk támogatást különböző akciókhoz, természetes felvettük a kapcsolatot" - emelte ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Érkezem – Orbán Viktor is elindul a DPK-táborba

„DPK-tábor, érkezem” – üzente közösségi oldalán Orbán Viktor pártelnök, jelezve, hogy személyesen is részt vesz a Digitális Polgári Körök hétvégi lakiteleki országos rendezvényén. A szombati nyitónapon a felszólalók kemény bírálatokat fogalmaztak meg a jelenlegi kormánnyal szemben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Lezárták Moszkva légterét, Trump kihátrált a kemény szankciók mögül – Híreink az orosz-ukrán háborúról szombaton

Donald Trump egy pénteken kiadott rendeletével felfüggesztette az oroszellenes szankciós törvény kulcsfontosságú rendelkezéseit – köztük az orosz árukra kivetendő vámokat és az orosz olaj- és gázvásárlásokat büntető intézkedéseket –, mindössze néhány nappal a hatálybalépésük előtt. Ukrajna közben újraindította az orosz olajfinomítók elleni csapásokat: már hatodik egymást követő éjszaka korlátozták a légiforgalmat Moszkva felett, a fővárosi repülőtereken járatok százai torlódtak fel. A Fekete-tenger térségében kereskedelmi hajókat érnek dróncsapások, Nicușor Dan román elnök ezért a NATO nagyobb szerepvállalását kéri a térségben. A fronton az orosz vezérkar a Donyeck megyei erődváros, Dobropillja elfoglalásáról számolt be, Moszkva szerint pedig egyelőre nincs napirenden a béketárgyalások folytatása az amerikai küldöttséggel. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×