Infostart.hu
eur:
386.66
usd:
331.7
bux:
120317.74
2026. január 14. szerda Bódog
Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke, EP-kampányfőnöke sajtótájékoztatót tart a Mi Hazánk VIII. kerületi központi irodájában 2019. február 27-én. A tájékoztatón bemutatták a párt EP-listáját, amelyet Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke vezet.
Nyitókép: MTI/Bruzák Noémi

"Hadat üzent" a Mi Hazánk a DK-s önkormányzatoknak

A jobboldali ellenzéki párt azt követeli, hogy oszlassák fel a baloldali ellenzéki párt által vezetett önkormányzatokat.

A Demokratikus Koalíció (DK) által vezetett budapesti önkormányzatok feloszlatását kezdeményezte a Mi Hazánk a fővárosi kormányhivatalnál csütörtökön.

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, frakcióvezető-helyettese a kormányhivatal előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a központi költségvetésből biztosított rezsitámogatásról szóló egyeztetésre el sem ment hat, többségében a DK által irányított kerület vezetője, így kerületenként 500 millió forintot "hagytak veszni" ezek a vezetők.

A DK-s politikusok ráadásul egymásban sem bíznak, ezt mutatja, hogy közösen akartak tárgyalni a rezsitámogatásról a kormánybiztossal, mert "valószínűleg attól féltek", hogy kijátsszák őket egymás ellen - mondta Novák Előd.

Az ellenzéki politikus szánalmas magyarázkodásnak nevezte azt a kifogást, hogy ezen önkormányzatok perelni készülnek az Orbán-kormányt, mivel ennek semmi jogalapja nincs.

A Mi Hazánk alelnöke úgy fogalmazott, ezek a politikusok a közösség pénzéről lemondanak, de "az Amerikából érkező milliárdokat nem szégyellték elfogadni a közös kampány finanszírozására". Novák Előd szégyennek nevezte azt is, hogy a Fidesz helyi politikusai sem tettek semmit azért, hogy az állami rezsitámogatáshoz juttassák ezeket a kerületeket.

Szecsődi Patrik, a Mi Hazánk újbudai önkormányzati képviselője arról beszélt, hogy politikai harc áldozata lett Újbuda, mert a baloldali városvezetés - azzal, hogy részt sem vett az egyeztetéseken - fontosabbnak ítélte a pártpolitikát, mint a kerület lakóinak érdekeit.

Címlapról ajánljuk
Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

Bóka János: a kormány és a Patrióták célja az EU megváltoztatása

A magyar uniós forrásokhoz való hozzáférésről szóló tárgyalások gyakorlatilag befagytak, mivel az Európai Bizottság a magyar választásokig ezekben a kérdésekben nem kíván döntést hozni – mondta Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter az InfoRádió Aréna című műsorában. Beszélt Brüsszel az orosz–ukrán konfliktusban elfoglalt pozíciójáról, de jure és de facto hadviselésről, miként a Mercosur-megállapodással és a Beneš-dekrétumokkal kapcsolatos magyar álláspontról is.

Klímakutató: nincs vége az extrém hidegnek, az enyhülés után visszatér a havazás

Az Európát és Magyarországot jelenleg érintő havas, hideg időjárást nem rendkívüli esemény okozza, hanem több, egymással összefüggő légköri folyamat együttállása – hangsúlyozta az MCC Klímapolitikai Intézetének vezető kutatója az InfoRádióban. Kovács Erik szerint az átmeneti, enyhébb, ködös napok után erőteljes, szibériai hideg levegő érkezik ismét, éjszakai és nappali fagyokkal.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Elszállt a Mol, soha nem látott szinteken az ezüst

Tegnap esést láthattunk Amerikában, ezt követően azonban már Ázsiában az emelkedésé a főszerep ma reggel, illetve az európai tőzsdék is felfelé vették az irányt. A nemesfém piacon továbbra is dőlnek a történelmi csúcsok: az arany és az ezüst is soha nem látott magasságokba emelkedett. A magyar tőzsdén is jó a hangulat, 2019 óta nem látott csúcsra száguldott a Mol. Piacmozgató gazdasági események szempontjából a délutáni amerikai inflációs adatok hozhatnak izgalmakat, emellett érdemes lesz figyelni Donald Trump elnök Iránnal kapcsolatos potenciális bejelentéseit, ugyanis rendkívül feszült a helyzet. Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×