Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
dr. Jakab Ferenc virológus
Nyitókép: Gűth Ervin

Jakab Ferenc: a negyedik oltás nagyon jó, de nem mindenkinek most

Az adatokból úgy tűnik, leszállóágba került a koronavírusjárvány; ez várható is volt, a kórokozónak ugyanis az őszi–téli időjárás kedvez – mondja Jakab Ferenc, a Pécsi Tudományegyetem virológusa. Szerinte éppen ezért a negyedik oltás beadásával is érdemes várni.

Jakab Ferenc, mint fogalmazott, nem a szennyvízben lévő víruskoncentráció alapján tett „jóslásokban”, hanem a kórházi ápoltak és regisztrált fertőzöttek számaiban hisz, amik egyértelmű csökkenő tendenciát mutatnak. Mindez persze, mondhatni, egy várt dolog, hiszen a koronavírus-járvány szezonális, elsősorban ősszel és télen dominál, míg tavasszal és a nyári hónapokban lassabb terjedést mutat – emlékeztetett a szakember. „Nem azt mondom, hogy nem lesznek új fertőzöttek, de jóval kevesebb és jóval alacsonyabb arányban, és sokkal lassabb lesz a járvány lefolyása” – húzta alá.

Azzal kapcsolatban, hogy jöhetnek-e újabb variánsok, illetve egy hatodik hullám, úgy fogalmazott: aki ezt most meg tudja mondani, az jósgömbből dolgozik, de

virológiai szempontból minden realitása megvan annak, hogy őszi–téli időszakban újabb járvány fog kibontakozni.

A Pécsi Tudományegyetem virológusa szerint egyébként már teljesen fölösleges hullámokról beszélni, tudomásul véve, hogy a Covid – valamilyen szinten – beépült a felső légúti vírusfertőzéseink palettájába, így évről évre számolni kell vele. Az, hogy milyen variáns következik, vagy jön-e egyáltalán új, nem lehet megmondani – emelte ki a virológus, hozzátéve: ez a kórokozó RNS-vírus lévén relatíve gyorsan mutálódik, tehát teljesen elképzelhető, hogy egy kevésbé átoltott területen mutálódik, és aztán Európát, így hazánkat is eléri.

Mi legyen a negyedik oltással?

Jakab Ferenc azt is hangsúlyozta: nem tudni, hogy a vírus milyen súlyos infekciót fog a jövőben okozni, mert az nagyon sok mindentől függhet: a lakossági átoltottságtól a védettségi szint meglétén át a variánsig. Emlékeztetett, a mostani egy szerencsés konstelláció, hiszen az omikron relatíve gyengébb klinikai tüneteket okoz, az átoltottság pedig relatíve magas, de ez változhat, jöhetnek másfajta variánsok.

A negyedik oltás beadását viszont jelen pillanatban két okból nem javasolja:

  • Egyrészt nincsenek meggyőző tanulmányok abban a tekintetben, hogy mennyire hatékony, mennyire hatásos,
  • másfelől csökkenő tendencia látható, ezért érdemesebb lenne várni vele az őszi-téli időszakig.

Jakab Ferenc nyomatékosította:

nincs ellene a negyedik oltásnak, sőt, nagyon jónak ítéli,

főként az idősebb korosztálynál, az egészségügyi dolgozóknál, a vírusfertőzésnek jobban kitett személyeknél, valamint olyanok esetében, akik már régebben vették föl a harmadik oltást.

„De ne most,

hanem majd ősszel, télen, a következő járvány berobbanása előtt, hogy friss legyen az immunválaszunk, hogy meglegyen a magas szintű védettségünk” – fejtette ki megismételve.

Végül azt is közölte, hogy önmagában nem híve annak, hogy néhány havonta oltassuk magunkat, amire eddig nem is volt még precedens a történelem során, ráadásul nem is igazán tudni, hogy mit vált ki a szervezetből. Az viszont nem tartja kizártnak, hogy a már említett őszi és téli szezon megérkezése előtt, mondjuk egy ismétlőoltást évente egyszer, be kell vagy be lehetne adatni. Ám ezt megint kicsit a jóslat kategóriának tekinti Jakab Ferenc, mondván, hogy még két év távlatában is nagyon kevés az ismeret a fertőzésről és arról, hogy miként, milyen irányba alakul a vírus. „Bármi lehet.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Ukrajna olyan súlyos kihívással néz szembe, amire még nem volt példa - Háborús híreink szombaton

Kijev jelenleg csak a szükséges villamosenergia-mennyiség mintegy feléhez jut hozzá, a városban tömeges fűtés- és áramkimaradások sújtják a lakosságot a rekordhidegben – közölte Vitalij Klicsko főpolgármester. Oroszország a múlt héten példátlan bombázással sújtotta Ukrajnát, közel 1100 drónnal, 890 irányított bombával és több mint 50 rakétával támadtak a brutális hidegben. Putyin és Borisz Jelcin korábbi tanácsadója, Szergej Karaganov kijelentette: ha Oroszország közel kerülne az ukrajnai vereséghez, az azt is magával vonhatja, hogy Moszkva nukleáris fegyvereket vet be. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök cáfolta Trump korábbi kijelentését: "Ukrajna sosem volt és sosem lesz akadálya a békének". Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×