Infostart.hu
eur:
361.73
usd:
315.51
bux:
152996.63
2026. szeptember 22. kedd Móric
Nyitókép: Pixabay.com

Szakértő: csak óvatosan a dízelautók fűnyíróelv szerinti kitiltásával

A Fővárosi Közgyűlés még idén dönthet arról, hogy mikor vezetik ki a korszerűtlen besorolású autókat Budapesten. A Vezess.hu újságírója szerint környezetvédelmi szempontból ez egy indokolt lépés lehetne, de szmogriadó esetén egyébként is megvan erre a jogszabályi háttér, másrészt az áruszállító kisteherautók kitiltása komoly gondot jelenthet az áruellátásban.

Szörényi András emlékeztetett: ha azt vizsgáljuk, hogy mely autók növelik jobban a felmelegedést, vagyis melyeknek nagyobb szén-dioxid-kibocsátása, akkor a dízelautók kifejezetten jól teljesítenek, hiszen keveset fogyasztanak, kevesebb üzemanyag elégetéséből – arányaiban körülbelül 15 százalékkal – kevesebb szén-dioxidot bocsátnak ki, mint a benzinesek. Ugyanakkor, ha a tényleges károsanyag- kibocsátást vesszük alapul, akkor a 2018 előtti dízeles autók lényegesen környezetszennyezőbbek, mint a kortárs benzinesek.

Van, amiben a dízelmotorok mindig is jobbak voltak a benzineseknél, és van, amiben sokáig rosszabbak,

de ez csak a 2018-ig értékesített személyautókra igaz – foglalta össze a Vezess.hu újságírója.

A szakember óva intene attól, hogy fűnyíróelv szerint tiltson ki bármilyen technikájú autót. Nyilván egyszerűen kommunikálható, hogy a bizonyos kor feletti dízelautók tűnjenek el a városból, ami környezetvédelmi szempontból helyes lépés lehet, de szmogriadó esetén a 2015 előtti dízelautók amúgy is ki vannak tiltva a fővárosból, vagyis ha a légszennyezettség aktuálisan indokolja, a jogszabályi háttér lehetőséget kínál a régi benzinesek, illetve az Euro4-es motorú dízelek forgalmi korlátozására.

A Vezess.hu újságírója arra is kitért, ha a belvárosi áruszállítást, a rövid távú terítő fuvarokat át lehetne tenni elektromos furgonokra, az rengeteget számítana, „de ennek ma még nyoma sem látszik”, hiszen az elektromos hajtású 3,5 tonnás kis teherautók piaci elterjedtsége egyelőre minimális. Pedig ezek az áruszállításra használt kisteherautók azok, amelyek a légszennyezettségért és a forgalom zöméért a felelősek, plusz ezek állapota jellemzően a dízel személyautókénál is rosszabb.

Szörényi András hozzátette: 2018-tól az Euro 6d-Temp, illetve aztán a most érvényes Euro 6d kipufogógáz-szabványok kikényszerítették, hogy az autókat nem elég laborban mérni, mint régen, ami a csalásokra is módot adott,

2018 után mind a dízeles, mind a benzines autók igazoltan tiszták.

Ráadásul nem csak egy pillanatfelvételről van szó, hiszen – szúrópróbaszerűen – nagy futásteljesítményt követően is igazolni kell tudni, hogy az autók kipufogógáz-ártalmatlanító rendszere még működőképes. Ennek megfelelően a szakértő a 2018 utáni dízeleket sehonnan nem tiltaná ki, mert ezek igazoltan csekélyebb környezetszennyezéssel működnek, és sokszor tisztább kipufogógázt engednek ki, mint amit beszívtak a motorba.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

Donald Tusk: Moszkva drónokkal és más fegyverekkel tesztelheti a NATO reakcióját a támadásra

A lengyel kormányfő szerint Moszkva rövid időn belül drónokkal vagy rakétákkal tesztelheti, mit lép a NATO, ha ilyen fegyverek hatolnak be a területére. Donald Tusk ezt hírszerzési forrásokra alapozta, és ebben támogatta Emmanuel Macron francia elnök is. A felek közben súlyos csapásokat mértek egymásra a hétvégén. A balti államok vezetői ugyanakkor figyelmeztettek a megnyilatkozásokkal kapcsolatban.

Kiss Norbert: Kimi Antonelli nagyon érzi az új szabályrendszert, ő az idei Forma–1 ura

A brit George Russell szinte már csak a matematikában bízhat csapattársa, az éllovas olasz Kimi Antonelli ellen – mondta a Forma–1-es szezon végső esélyeiről Kiss Norbert szakkommentátor, egyébként pedig hétszeres Európa-bajnok kamionos az InfoRádió Aréna című műsorában. A magyar versenyző már a hétvégén Franciaországban megszerezheti nyolcadik Eb-címét, erről is beszélt.
inforadio
ARÉNA
2026.09.22. kedd, 18:00
Bauer Bence
a Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×