eur:
393.87
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
Strandolók a balatonfenyvesi szabadstandon 2020. augusztus 8-án. Kelet felől emelkedve az országban egyre nagyobb területen haladja meg a napi középhőmérséklet a 25 Celsius-fokot, nagyvárosokban akár a 27 Celsius-fokot is - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat. A hőség miatt Budapestre, valamint 14 megyére - Pest, Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád-Csanád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna - adtak ki elsőfokú figyelmeztetést.
Nyitókép: MTI/Varga György

Rusvai Miklós maszk nélküli szabad nyarat ígér

A virológus szerint túl vagyunk a teljes járvány magyarországi csúcsán, de húsvét és az iskolanyitás után két héttel megtorpanást vár az adatok javulásában.

Rusvai Miklós úgy véli, a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk, szerinte júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás. Az eredeti, vuhani koronavírus-változatnál 60-70 százalékos nyájimmunitást mondtak, a brit mutánsnál magasabbra kell tenni a mércét, 80 százalék fölötti átimmunizáltságra van szükség ahhoz, hogy biztonságban legyünk Rusvai Miklós szerint. A virológus az ATV Híradójának arról beszélt, ez a nyárra meglesz, ha mégsem, akkor a nyár a kezünkre játszhat a száraz, meleg idővel, ami a koronavírus elpusztításában segítséget nyújt.

„A fertőzőképessége ennek a vírusnak akkor is alábbhagy, ha a brit variánsról van szó. Ezzel együtt tartom magam ahhoz, hogy júniustól már teljes nyitás is lehet, ha ilyen ütemben halad az immunizálás. Lehet, hogy még nem érjük el a 85 százalékos átimmunizáltságot, de a nyári meleg, száraz idő segíteni fog abban, hogy a járvány alábbhagyjon” – fogalmazott a szakember. Az átimmunizáltság két részből tevődik össze: egyrészt az oltásból szerzett immunitásból, valamint az átvészeléses immunitásból, ami alatt azt értjük, ha valaki már átesett a fertőzésen.

„Senkinek sem kell attól félnie, hogy az arca félig fehér, félig lebarnult lesz a nyáron.

Úgy gondolom, hogy maszk nélkül nyaralhatunk, maszk nélkül napozhatunk, maszk nélkül járhatunk vendéglőbe, uszodába és bármilyen szórakozóhelyre” – vélekedett Rusvai. Hozzátette azt is, reméli, hogy nagy rendezvények is megtarthatók lesznek már, beleértve a sportrendezvényeket is, akár az olimpiát. „Mihelyt az iskolának vége, a maszkviselésnek is vége lehet” – mondta az ATV Híradónak.

Mint mondta, a járvány harmadik hullámának csúcsán túl vagyunk, ezzel a magyarországi koronavírus-járvány csúcsán is túl vagyunk, hiszen az immunizálás és az oltás olyan mértéket ér el őszre, hogy a járvány nagy fellángolásától nem kell tartanunk. „Lehet, hogy egy kis mértékű esethalmozódás ősszel lesz, de ez nem lesz összehasonlítható a mostani járványhullámmal” – vélekedett a virológus.

Rusvai szerint az, hogy a húsvét alatt sokan megmozdultak, két hét múlva egy kis megtorpanást idézhet elő a statisztikai adatok lefelé haladó tendenciájában.

Ugyanez lehet az április 19-i iskolanyitás után nagyjából két héttel, ekkor is egy megtorpanás következhet. Azt mondta a víruskutató, hogy „tartós tendenciaként innentől kezdve a kedvező irányt: a halottak, a lélegeztetőgépen és kórházban lévők számának csökkenését fogjuk látni.”

Minden Infostart-cikk a koronavírusról itt olvasható!

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×