Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
Nyitókép: Infostart

Megvan a döntés, így szervezik át az SZFE-t

Átnevezés, költözés, felújítások – megszólalt az egyetem vezetése.

Megerősítette az értesüléseket a Színház- és Filmművészeti Egyetem vezetése az intézmény megújításáról. Úgy fogalmaznak, hogy az egyetem történetének legjelentősebb fejlesztési programja vette kezdetét.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem filmintézete a jövőben Zsigmond Vilmos Mozgóképművészeti Intézet néven működik tovább. A névadással tisztelegnek az Oscar- és Emmy-díjas, nemzetközi hírű operatőr előtt, aki 1955-ben végzett az egyetem jogelőd intézményében. A mozgókép kifejezés használata igazodik a nemzetközi trendekhez és elvárásokhoz.

A mozgóképművészeti képzés a Szentkirályi utcai, mintegy 2254 négyzetméter alapterületű épületből

az egykori Duna Televízió volt budai székházának egyik épületébe költözik, ahol az eddiginél majdnem kétszer nagyobb, 4715 négyzetméteres oktatási helyszín várja a hallgatókat és az oktatókat.

Az épületrész felújítása érinti a gépészeti, építészeti, elektromos és IT-rendszereket is. A tágas stúdiókat modern, magas színvonalú mozgóképtechnológiai eszközökkel szerelik fel – közöltél

Az egyetem Szentkirályi utcai és Rákóczi úti épületeiben a színművészeti képzés kap helyet Sinkovits Imre Színházművészeti Intézet néven. "A névválasztással fejet hajtunk a Kossuth-díjas színészóriás, a Nemzet Színésze előtt" – tudatta az intézmény, hozzátéve, hogy Sinkovits Imre 1947-től volt az egyetem (akkori nevén Színház- és Filmművészeti Főiskola) hallgatója.

Az intézmény harmadik, a hallgatók elméleti oktatásáért felelős intézete a Németh Antal Drámaelméleti Intézet nevet kapja. Németh Antal a magyar színháztörténet egyik legjelentősebb alakja, rendezője, aki 1935 és 1944 között a Nemzeti Színház igazgatója is volt – tartalmazza a közlemény.

A színművészeti és drámaelméleti képzéseknek helyet adó helyszíneken a képzést szolgáló próba- és zenetermek, tantermek, folyosók, lépcsőházak, mellékhelyiségek felújítása is megtörténik. "Az évtizedek óta elhanyagolt, lelakott ingatlanokban mindössze két hónap alatt elvégezzük az elmaradt felújításokat" – közölte az egyetem.

Közölték azt is, hogy az infrastrukturális fejlesztések részeként a Vas utcai kollégiumhoz képest lényegesen színvonalasabb, felújított, önálló kollégiumi épület várja a hallgatókat, ahol a korábbi 50 helyett 70 férőhelyet tudnak biztosítani.

Az egyetem vezetésének tervei szerint az Uránia Filmszínház a jövőben a színházi és a mozgóképes képzést egyaránt kiszolgálja majd.

A Magyar Nemzet pénteken írt arról, hogy a kuratóriumi vezetés visszaszolgáltatná eredeti tulajdonosának, a Magyarországi Református Egyháznak a Vas utcai épületegyüttes egyik részét, a Vas utca 2/C alatt található épületrészt, amely jelenleg az Ódry Színpadot is magában foglalja.

Az egyetem modellváltása ellen a hallgatók és a dolgozók ősz óta tiltakoznak.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

Ezeket a fegyvereket látod minden filmben és játékban, de az igazság megdöbbentő

A hollywoodi akciófilmek és a videojátékok egészen kiváló reklámfelületek, nincs ez másképp akkor sem, ha kézifegyverekről van szó. Egy Kalasnyikovot, vagy egy M16-os gépkarabélyt ránézésre már lassan mindenki felismer, de ezek évtizedes múltra visszatekintő, a világ majd minden régiójában előkerülő, sokat bizonyított eszközök. Velük szemben viszont ott van rengeteg olyan fegyver is, amit a képernyők előtt ülve ugyanúgy azonnal kiszúrunk: azt hinnénk, az igazi elit kommandósok csodafegyvereit látjuk, pedig a valóságban néha még a prototípus fázisán sem igazán jutottak túl. Ezekből a médiában felülreprezentált fegyverekből szedtük most össze párat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×