Infostart.hu
eur:
365.23
usd:
314.82
bux:
149252.11
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika

Bemutatták közös jelöltjüket az ellenzéki pártok Tiszújvárosban

A jobbikos Bíró László agrárvállalkozó lesz az ellenzék közös jelöltje Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6-os választókerületében az október 11-ei időközi országgyűlési választáson.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke a Fidesz túlhatalmának lebontását, Varga László, az MSZP országgyűlési képviselője a közösen vívott harcot, Schmuck Erzsébet, az LMP társelnöke a kormány leváltásában viselt közös felelősséget, Hajdu László, a DK országgyűlési képviselője a közös jelölt segítését, Szabó Zsolt, a Párbeszéd országos elnökségének tagja a közös ellenzéki kampányt, Kovács József, a Momentum borsodi elnöke a vidék képviseletét emelte ki, míg Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester, az ellenzéki pártok és a civilek példátlan összefogását hangoztatta a jelöltállítás kapcsán.

Bíró László azt mondta, harcosan fogja képviselni választói érdekeit a parlamentben, az ő kezét nem köti a kormánypárt, a száját nem tudják befogni a különböző érdekcsoportok. Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. választókerületében azért kell időközi választást tartani, mert a térség korábbi országgyűlési képviselője - Koncz Ferenc (Fidesz-KDNP) - júliusban motorbalesetben elhunyt.

Címlapról ajánljuk
Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Rusvai Miklós: Magyarországról terjedt el a halálos nyugat-nílusi vírus Európában

Magyarországról terjedt el a nyugat-nílusi vírus, amely két európai országban már emberáldozatokat is követelt – mondta Rusvai Miklós virológus az InfoRádió Aréna című műsorában. A vírus szerencsére nem terjed emberről emberre: általában vándormadarak hordozzák, és azokról szúnyogokkal kerül át a fogékony emlősfajokra, így az emberre is. A virológus beszélt a koronavírusról is, ami „köszöni, jól van”.

Vitézy Dávid: hétfőn 14 órára teljesül a 6000 milliárd forintnyi EU-pénz hazahozatalának minden feltétele

Egy 11 milliárd forintos trolifejlesztés apropóján Vitézy Dávid elmondta: teljesült minden feltétel, százszázalékosan hazahozzuk a pénzt, amiben Ursula von der Leyen és Magyar Péter májusban megállapodott. Karácsony Gergely szerint Budapest új aranykora jöhet el a főváros és a kormány együttműködésével.
inforadio
ARÉNA
2026.08.31. hétfő, 18:00
Bauer Bence
a Mathias Corvinus Collegium Magyar–Német Intézet az Európai Együttműködésért igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×