Infostart.hu
eur:
385.98
usd:
332.56
bux:
120899.91
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A nagy kapacitású, emeletes motorvonat készülő kocsiszekrénye a Dunakeszi Járműjavító Kft. szerelőcsarnokában 2018. december 17-én. Újabb 8 darab, emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) motorvonat szállításáról írt alá szerződést ezen a napon a MÁV-Start Zrt. és a Stadler Bussnang AG. Az első ütemben rendelt 11 motorvonat várhatóan 2019 végétől szállítja az utasokat a váci és a ceglédi elővárosi vasútvonalakon, a második ütemben gyártott 8 jármű pedig 2021 elejéig állhat forgalomba.
Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán

A Balatont is megcélozzák az emeletes vonatokkal

A MÁV tervei szerint már a jövő év elején forgalomba állhat a három új emeletes motorvonat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Homolya Róbert, a vasúttársaság elnök-vezérigazgatója.

Homolya Róbert elnök-vezérigazgató megerősítette, hogy a már megrendelt 19 KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonat mellé

újabb 21-et venne a vasúttársaság,

a 2021-ben induló új európai uniós fejlesztési ciklus forrásainak terhére. "Ehhez bizonyos pénzügyi és jogi feltételeket kellett módosítanunk, jelzem amúgy, hogy a gyártónak a kárára, nem fizetünk előleget, ezeket sikerült letárgyalnunk" – fogalmazott, hozzátéve, hogy a szerződés módosítását a közbeszerzéssel foglalkozó hatóság is jóváhagyta, amely természetesen kormányzati döntéstől függően tud majd hatályossá válni.

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes, emeletes vonatok egy 7-10 személykocsiból álló szerelvényt tudnak kiváltani,

nem kell hozzájuk vezérlőkocsi, vagy mozdony, és mivel motorvonatokról van szó, mindkét irányban képesek közlekedni, ismertette az elnök-vezérigazgató. Az érkező 19 darab KISS vonat tehát 11 400 plusz ülőhelykapacitást jelent a MÁV-Start kínálatában. A hatályos szerződésen felül, amennyiben mind a 40 mozdonyt le tudják rendelni, azzal már 24 ezer ülőhely tud megjelenni 2023-ra.

Homolya Róbert reményei szerint jövőre már a Balatonon is lehet majd ilyen típusú vonatokkal találkozni szezonálisan, azt azonban elismerte, hogy az emeletes vonatok miatt a Déli pályaudvar alagútját át kellene építeni. "Ezt tudtuk, amikor megrendeltük ezt a szerelvényt, illetve ezt a típust, tehát erre felkészült a MÁV és a MÁV-Start ebben folytatott egyeztetéseket. Nagyon sok helyen csak 5 milliméter hiányzik (…)

Az alagút átalakítása kevesebbe kerül, mint egy darab ilyen szerelvény"

– jegyezte meg.

Miután a Déli pályaudvart kizárólag az említett alagúton keresztül lehet megközelíteni, annak átépítése a pályaudvar teljes kizárásával történhetne meg, és több hónapot venne igénybe, fogalmazott Homolya Róbert, aki úgy gondolja, a következő egy évben döntés születhet ennek a fejlesztésnek a megvalósulásáról, a kérdés persze az, hogy milyen kormányzati tervek vannak a Déli pályaudvar átalakításáról. A Balaton felé induló forgalmat egyébként a Keleti pályaudvarról is le tud bonyolítani a MÁV, jegyezte meg a MÁV elnök-vezérigazgatója.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Közel-Kelet-szakértő: egy iráni háború rendkívül kockázatos lenne most az Egyesült Államoknak

Az Egyesült Államok jelen pillanatban komolyan mérlegeli a katonai csapás lehetőségét, ennek zajlanak az előkészületei. Iránban is egy komolyabb mozgósítást látunk a Forradalmi Gárda részéről, ez azonban nem jelenti azt, hogy az összecsapás biztosan be is fog következni – vélekedett csütörtök reggel Csicsmann László.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Esik az olaj, esik az arany, megy tovább a Mol - Mi történik a tőzsdéken?

Eséssel zártak tegnap az amerikai tőzsdék, ez már zsinórban a második olyan kereskedési nap volt, amikor mindhárom vezető amerikai index mínuszban fejezte napot. A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Az amerikai esést lekövetve az ázsiai piacokon ugyancsak negatív elmozdulások voltak jellemzők, viszont Európában pozitívabb a kép. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×