Infostart.hu
eur:
359.17
usd:
309.32
bux:
0
2026. május 22. péntek Júlia, Rita
A járművek a több állami intézménynek szánt elektromos autók átadásán Budapesten 2017. december 21-én.
Nyitókép: MTI/Illyés Tibor

Ugrásszerűen nő a zöld rendszámmal közlekedő autók száma

Több zöld rendszámot adtak ki tavaly, mint 2018 előtt összesen. Éves szinten hullámzó volt az eladás.

A zöld rendszámos autók száma 2018-ban több mint 5 ezer darabbal emelkedett, ami 110 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

"A növekedés két dolognak tudható be leginkább. Az egyik az, hogy az emberek elkezdtek megnyílni a környezetkímélő e-autók irányába amiatt, hogy egyre elérhetőbb áron és egyre jobban tölthető autók jelentek meg. A másik nyilvánvalóan a hozzájuk köthető kedvezmények" - mondta el az InfoRádiónak a Villanyautósok.hu főszerkesztője.

Antalóczy Tibor szerint

a kedvezmények közül legfontosabb a másfél millió forintos állami támogatás, illetve a nagyvárosokban biztosított ingyenes parkolási lehetőség.

Az év során igen hullámzó volt az értékesítés, de a szakember szerint biztosra vehető, hogy a 2019-es év is duplázódást hoz az ideihez képest.

"Ehhez nagyon fontos feltétel lenne, hogy az autószám alakulásához képest nőjön a használható töltőhálózat is" - tette hozzá Antalóczy Tibor, aki úgy látja, hogy tavaly nem a legjobb helyre és nem a megfelelő típusú töltőket telepítették.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Részletek a Sándor-palota dokumentumaiból
Kegyelmi ügy

Részletek a Sándor-palota dokumentumaiból

A Sándor-palota által péntek reggel közzétett, az kegyelmi ügyet érintő dokumentumok összefoglalójában az áll, hogy az ügyiratból nem állapítható meg a K.. Endre esetében gyakorolt kegyelem indoka. Az elnöki hivatal honlapja, vélhetően a hatalmas érdeklődés miatt, nehezen bírja a terhelést, így a dokumentumok a nyilvánosság számára azért korlátozottan elérhetők.
inforadio
ARÉNA
2026.05.22. péntek, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
Tisza-kormány – Újabb dokumentumokat tett közzé Sulyok Tamás a kegyelmi ügyről

Tisza-kormány – Újabb dokumentumokat tett közzé Sulyok Tamás a kegyelmi ügyről

A Sándor-palota nyilvánosságra hozta a kegyelmi ügy dokumentumait, tagnap Magyar Péter miniszterelnök Bécsben tárgyalt osztrák partnerével többek között a munkavállalók érdekvédeleméről és az azbesztszennyezésről. Megtudtuk, ki lesz az OEP új vezetője és vizsgálat indult a választások előtti napokban kiosztott több tízmilliárdos uniós támogatások ügyében. Varga Mihály jegybankelnök értékelte az MNB működését és az eurócsatlakozás esélyeit. Személyi változások történtek az oktatási és honvédelmi tárcánál, a Mediaworks pedig felfüggesztette a Metropol nyomtatott kiadását. Cikkünk folyamatosan frissül az új kormány első hónapjának eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×