Infostart.hu
eur:
364.31
usd:
324.77
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Éves szinten 42 ezer forinttal emelkednek a nyugdíjak - a nap hírei

Az idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Az unió egységének fontosságát hangsúlyozta az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltje. Bejelentette indulási szándékát az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson Karácsony Gergely. A nap legfontosabb hírei január 4-én.

Az idén 2,7 százalékkal emelkednek a nyugdíjak - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. Rétvári Bence elmondta: egy átlagos juttatás esetében az emelés havi 3500, éves szinten 42 ezer forintot jelent.

Tovább lassult az ipari termelői árak emelkedése tavaly novemberben, összességében 5,1 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Az emelkedés üteme a júliusi 8,4 százalékról negyedik hónapja folyamatosan csökkent – közölte a Központi Statisztikai Hivatal.

Létrejött a Magyarságkutató Intézet. A szervezet létrehozását az emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós kezdeményezte. A mintegy 100 fősre tervezett intézet működésére korábban 800 millió forintot szavazott meg a kormány.

A hazai rendezésű sport világversenyek szervezésére hozott létre céget a kormány.A nonprofit kft. működését a sportért felelős államtitkár felügyel majd. A Nemzeti Sport online oldala azt írta, hogy az új cég fő feladati közé tartozik majd az idei négy olimpiai kvalifikációs világbajnokság megrendezése.

Az unió egységének fontosságát hangsúlyozta az Európai Néppárt európai bizottsági elnökjelöltje. Manfred Weber elutasította a nacionalista és populista politikát, mert álláspontja szerit az vezetett a brit uniós kilépéshez.

Az MSZP szerint a kormány valótlanságokat állít a Sargentini-jelentést cáfolni szándékozó dokumentumban. Ujhelyi István szocialista európai parlamenti képviselő azt mondta: hazugság, hogy a jelentést megelőzően nem volt megfelelő helyszíni tényfeltáró vizsgálat.

Bejelentette indulási szándékát az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztáson Karácsony Gergely.Zugló polgármestere, a Párbeszéd társelnöke ezt az egyik közösségi oldalon közzétett interjúban jelezte. Az ellenzéki előválasztás hétfőn kezdődik.

Több mint egymillióan néztek magyar filmeket tavaly a hazai mozikban. A legsikeresebb alkotás Herendi Gábor Valami Amerika 3 című vígjátéka volt 372 ezer nézővel - közölte a Magyar Nemzeti Filmalap.

A hétvégén a közutakon a jelentős forgalomra, valamint a várható havazás miatti fokozott óvatosságra hívja fel a figyelmet a Magyar Közút. A Nyugat-Európába visszatérő munkavállalók miatt elsősorban az M1-M0-M5-ös, és az M1-M0-M3-as szakaszon a szokásosnál is nagyobb forgalomra és így telítettebb sávokra számíthatnak az arra közlekedők.

Németországban hackertámadás ért több száz politikust, művészt és újságírót. A számítógépes kalózok Angela Merkel kancellártól és Frank-Walter Steinmeier államfőtől is eltulajdonítottak adatokat.

Az Egyesült Királyságban a kormányzó Konzervatív Párt az Európai Uniós tagság megállapodás nélküli megszűnését támogatná a legnagyobb arányban. A YouGov brit közvélemény-kutató felmérése szerint egy esetleges újabb népszavazáson a párttagok 57 százaléka az úgynevezett kemény Brexitre voksolna.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×