eur:
388.89
usd:
361.81
bux:
68603.16
2024. május 8. szerda Mihály

Észak-Korea nem tárgyal

Ravasz trükknek minősítette és elutasította Észak-Korea vasárnap a tárgyalásokat szorgalmazó dél-koreai javaslatokat.

A két Korea békés újraegyesítéséért felelős phenjani bizottság szóvivője a KCNA észak-koreai hírügynökségnek adott nyilatkozatában kijelentette: ha Dél-Korea valóban tárgyalásokat akar folytatni, akkor "előbb fel kellene hagynia konfrontációra törekvő magatartásával".

Pak Gun Hje dél-koreai elnök csütörtökön felajánlotta a szomszédos országnak a párbeszéd lehetőségét, és kijelentette, hogy "működésbe akarja hozni a bizalom építését szolgáló folyamatot" a koreai-félszigeten. Azt javasolta, hogy első lépésként tárgyaljanak a két Korea határán lévő, közösen üzemeltetett keszongi ipari park működésének újraindításáról. Ju Kil Dzse dél-koreai országegyesítési miniszter csütörtökön szintén felszólította Phenjant, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz, és vitassák meg a 2004-ben felavatott közös ipari park helyzetének normalizálását.

Az észak-koreai szóvivő vasárnap alattomos és jelentéktelen gesztusnak nyilvánította Ju tárgyalási javaslatát, amelynek - megítélése szerint - az a valódi célja, hogy elleplezze az Észak lerohanására szőtt tervet. A párbeszéd felajánlása "egy ravasz trükk", hogy elrejtsék mögé Dél-Korea konfrontációs politikáját, és félrevezessék a közvéleményt abban, hogy ki a felelős a keszongi ipari park válságba taszításáért - hangoztatta az észak-koreai illetékes. Hozzátette, hogy a feszültség kiéleződéséért a szokásos éves közös hadgyakorlatát megtartó Dél-Korea és az Egyesült Államok felelős.

Phenjan hétfőn jelentette be, hogy kivonja a munkásokat a különleges gazdasági övezetből, és egyelőre nem vesz részt az ipari park működtetésében. Több mint 120 dél-koreai vállalatnak van telephelye a két Korea határától tíz kilométerre, észak-koreai területen lévő ipari parkban, amelyben nagyjából 53 ezer észak-koreai munkás dolgozik. A dél-koreai munkásokat már egy héttel korábban kitiltották Keszongból az észak-koreai hatóságok.

Számos szöuli elemző úgy véli, hogy Észak-Korea nem enyhít háborús retorikáján, amíg a dél-koreai-amerikai hadgyakorlat be nem fejeződik.

Dél-Korea és az Egyesült Államok Foal Eagle fedőnevű közös hadgyakorlata március elején kezdődött, s április végéig tart Dél-Korea déli és keleti partjainál.

Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Kínosan leszerepeltek az oroszoknak átadott fegyverek, tömeges légitámadást indított Moszkva Ukrajna ellen – Ukrajnai háborús híreink szerdán

Oroszország 2023 ősze óta kap fegyvereket Észak-Koreától, köztük számos rakétatípust is. A fegyverek hatékonyságával kapcsolatban azonban súlyos aggályok merülnek fel a bevetések alkalmával – írja az Ukrajinszka Pravda. Május 8-án az orosz erők tömeges légitámadást hajtottak végre Ukrajna több régiójában. A célpontok között stratégiai fontosságú létesítmények voltak, melyek közül többet is találat érhetett. Az ukrán légvédelem összesen 59 ellenséges eszközt semmisített meg - írta a Kyiv Post. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×