eur:
388.95
usd:
361.93
bux:
68695.51
2024. május 8. szerda Mihály

Évtizedes mélyponton a brit munkanélküliség

Több mint egy évtizede nem mért mélypontra süllyedt a munkanélküliség Nagy-Britanniában, a foglalkoztatottsági ráta pedig minden eddigi rekordot megdöntött.

Londoni pénzügyi elemzők szerint ez azt jelzi, hogy az idén eddig nem gyakoroltak jelentősebb nyomást a brit gazdaság teljesítményére az EU-tagságról jövő csütörtökre kiírt népszavazás keltette bizonytalanságok.

A brit statisztikai hivatal (ONS) szerdai adatismertetése szerint az áprilissal zárult három hónapban átlagosan 5 százalék volt az állástalanok aránya, ami a 2005 októberével zárult háromhavi időszak átlaga óta a legalacsonyabb.

Az ONS adatai szerint a rendszeres fizetett munkát végzők száma 31,59 millió, amely a 16 és 64 év közötti korcsoporton belül 74,2 százalékos foglalkoztatottságnak felel meg.

Ez a legmagasabb foglalkoztatottsági ráta a brit gazdaságban azóta, hogy az ONS 1971-ben elkezdte a jelenlegivel összehasonlítható módszertan alapján mérni a mutatót.

A vizsgált három hónapban 1,67 millió volt a bejegyzett munkanélküliek száma Nagy-Britanniában, 148 ezerrel kevesebb, mint egy évvel korábban.

Ruth Miller, az egyik legnagyobb londoni pénzügyi-gazdasági elemzőház, a Capital Economics brit gazdasági ügyekkel foglalkozó közgazdásza a friss munkanélküliségi adatok szerdai ismertetése utáni gyorselemzésében kiemelte, hogy ha az 5 százalékról tovább csökken a munkanélküliségi ráta, a Bank of England - a brit jegybank - meghatározása szerint az már nem lenne összeegyeztethető az inflációs céllal. A közgazdász szerint a robusztus foglalkoztatási adatok arra vallanak, hogy az EU-népszavazást megelőző bizonytalanságok nem nehezedtek jelentős súllyal a brit gazdaságra az idei második negyedévben.

A Capital Economics elemzője szerint, ha a béremelkedés is a jelenlegi ütemben folytatódik, és ha a jövő heti EU-népszavazáson a többség a bennmaradásra voksol, akkor valószínűleg nem kell sokat várni arra, hogy a Bank of England emelje a 2009 márciusa óta 0,5 százalékos történelmi mélyponton tartott alapkamatát.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Furcsán viselkedik a forint

Furcsán viselkedik a forint

A tegnap délutáni dollárerősödés ellenére továbbra sem beszélhetünk fordulatról a forint piacán, a dollárral szemben ugyan távolodik a jegyzés a kulcsfontosságú 360-as szinttől, az euróval szemben azonban továbbra is több mint kéthavi csúcsának közelében mozog a magyar deviza szerdán is. Devizapiaci témákkal is foglalkozunk a május 16-i Portfolio Investment Day 2024 konferenciánkon, amelyen a részvétel regisztráció után ingyenes. Regisztráció és jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×