eur:
388.95
usd:
361.95
bux:
68638.95
2024. május 8. szerda Mihály

Egy horrorfilm miatt riadóztatták a parti őrséget

Valóságshow lett egy tévéfilmből, amikor egy nyugdíjas skót nő a képernyőn pergő amerikai horrorfilmben látható tengeri drámát igazinak vélve riadóztatta a mentőket.

A brit haditengerészet egyik helikoptere és a parti őrség mentőcsapata órákon át kereste a bejelentésben szereplő fuldoklókat, míg végre kiderült, hogy az Ayr városban, egy tengerparti házban élő idős asszony a tévén játszódó jelenetet vélte igazinak, és az abban hallható segélykiáltásokról gondolta, hogy azok valódiak.

A parti őrség szóvivője elmondta, hogy amikor a nő felhívta őket, a telefonból maguk is jól hallották a háttérből felhangzó segélykiáltásokat. Ezért haladéktalanul elindították a költséges tengeri mentőakciót.

Miután végül kiderült a tévedés, a mentőszolgálat igyekezett az eset humoros oldalát kidomborítani.

"Mi mást tehettünk volna? Nem vádolhattuk a hölgyet azzal, hogy szándékosan beugratott bennünket, csak sajnálni tudjuk szegényt" - mondta a szóvivő.

A nyugdíjas nő a "Nyílt tengeren, mély vizeken" című 2003-as, Chris Kentis által rendezett amerikai filmet nézte.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

Nem sikerült a Raiffeisen manővere, mégsem száll be a Strabagba

A Raiffeisen Bank International igazgatótanácsa ma úgy döntött, hogy nem folytatja a Strabag részvényeinek a megvásárlására vonatkozó tranzakciót, miután nem sikerült kellő támogatást szereznie hozzá a hatóságoktól, pedig csökkenthette volna ezzel oroszországi kitettségét. A hírre negatívan reagált a bank árfolyama, jelenleg 3,2%-os mínuszban van a bécsi tőzsdén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×