eur:
389.24
usd:
362.18
bux:
68560.82
2024. május 8. szerda Mihály

Egy titokzatos mondat Zsanett-ügyben

Az InfoRádió értesülése szerint a Zsanett-ügyben eljáró ügyészség az erőszakos közösülés tárgyában bűncselekmény hiányában, vesztegetés tárgyában pedig bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást a meggyanúsított rendőrök ellen. Az értesülést megerősítette az egyik gyanúsított ügyvédje, Magyar György is, hangsúlyozva: a döntés nem jogerős.

Az egyik rendőr ügyvédje, Magyar György az InfoRádió értesülését megerősítve elmondta: hétfő délelőtt vették kézhez azt a határozatot, amelyben megszüntették a nyomozást és ezzel a büntetőeljárást az öt gyanúsított rendőrrel szemben.

Az ügyvéd elmondta: az erőszakos közösülés tárgyában bűncselekmény, vesztegetés gyanújában pedig bizonyítottság hiányában megszüntette az eljárást a meggyanúsított rendőrök ellen.

"Hangsúlyozni kell, hogy ez a határozat nem jogerős, a kézbesítéstől számított nyolc napon belül panasszal lehet ellene élni a Fővárosi Főügyészséghez. Megmondom őszintén, nagy meglepetés nem ért a határozat kézhezvételekor, hónapok óta ezt mondtam, erre számítottam. Nem szabad azonban előre inni a medve bőrére, még csak a csatát nyertük meg, nem a háborút" - mondta az InfoRádiónak Magyar György.

Az ügyvéd arra számít, hogy a sértett és jogi képviselője folytatni kívánja majd az ügyet. "Ez nem feltétlenül a mi sikerünk, inkább mások kudarca" - tette hozzá Magyar György.

Panasszal él a lány ügyvédje

E. Zsanett ügyvédje az InfoRádiónak elmondta, az erőszakos közösüléssel kapcsolatban a Fővárosi Főügyészség határozata azt jelentené, hogy a körülmények teljes körű feltárása után arra a megállapításra jutott: ami történt, nem bűncselekmény.

Tuza Péter úgy véli: a szervezet nem indokolhatta volna a nyomozást megszüntető határozatot a bűncselekmény hiányával, hiszen éppen az ügyészség utal arra, hogy egyes bizonyítási eszközök alátámasztják azt.

Az ügyvéd panasszal él a megszüntető határozat ellen, amelynek tartalma, mint mondta, csak tovább erősíti álláspontját: eszerint E. Zsanett ügyét mindenképpen bíróságnak kell elbírálnia.

Egy bonyolult ügy

E. Zsanett állítása szerint május 4-én Budapesten, a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd egy sötét mellékutcába vitték, ahol ketten megerőszakolták.

A Budapesti Nyomozó Ügyészség két rendőrt erőszakos közösülés bűntettével és vesztegetéssel, három rendőrt pedig bűnsegédként elkövetett erőszakos közösülés bűntettével gyanúsított meg, majd a Budapesti Katonai Ügyészség szolgálatban elkövetett kötelességszegés miatt szeptember 12-én vádat emelt az ügyben.

Magyar György, az egyik rendőr ügyvédje azt mondta: a szakvélemény kizárja azt, hogy bármilyen összefüggés lenne a rendőrök és Zsanett között.

Tuza Péter, a sértett jogi képviseletével megbízott ügyvéd azonban úgy vélte: a legelső DNS-szakértői vizsgálat azt rögzíti, hogy mintegy 29 szőrképlet állt a szakértők rendelkezésére, viszont a vizsgálatban ebből csak 17-et adtak át nekik.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is

Aktivisták palesztinbarát tiltakozó tábort létesítettek Európa egyik legrégebbi egyetemének udvarán. A mintát az amerikai egyetemek tiltakozói jelentették. A rendőrség kivonult a helyszínre, de nem tiltotta be a tüntetést. A hasonló megmozdulások számos ország egyetemein immár szinte mindennapossá váltak.

Érkezik a kínai elnök, szerdától óriási lezárások jönnek a fővárosban – itt vannak a részletek

Mutatjuk, melyik fővárosi útvonalakon mikor kell jelentős korlátozásra számítani.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×