Infostart.hu
eur:
354.09
usd:
309.47
bux:
141741.65
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke beszél a párt eredményváró rendezvényén a budapesti Ankertben 2018. április 8-án.
Nyitókép: Illyés Tibor

Elemzők: a baloldal élére a jövőben egy karizmatikus vezető kell

A hódmezővásárhelyi időközi választás hiába adott reményt az ellenzéknek, nem tudott egységet kialakítani, és nem volt olyan karizmatikus vezetője, aki fel tudta volna venni a versenyt Orbán Viktorral - fejtette ki Csizmadia Ervin politológus, a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója és Pulai András, a Publicus Intézet vezetője az InfoRádió választási műsorában.

Pulai András szerint a választókerületek polarizáltabbak lettek: amelyek eddig ellenzékiek voltak, még ellenzékibbek lettek, ahol fideszesek nyertek, ott pedig még fideszesebbek lettek. Ez a kiélesedés főleg a vidék-Budapest viszonyban látszik.

Csizmadia Ervin szerint az, amivel az ellenzék számolt, hogy az egyéni választókerületekben jóval jobb eredményt ér el, nem igazolódott. Szerinte a tartalmi politikát kellene újragondolni. Pulai András szerint is fontos a tartalmi politizálás, de amíg együttműködési szövetségi politizálás nincs, addig hiába értenek tartalmilag egyet.

Csizmadia Ervin elmondta, hogy a hódmezővásárhelyi választás előtt hitetlen volt az ellenzék, kapott egy impulzust, utána kezdték felépíteni a stratégiát, de csak ennyi jött ki belőle.

Pulai András úgy látja, hogy a személyes ellentéteken érdemes lenne átlépni, az identitásbeli problémákon érdemes lenne faragni. Ha ezeken túl tudnának lépni, akkor jó eséllyel tudnának valamit építeni a következő négy évben, de ezt már holnap el kell kezdeni.

Az MSZP számára ez az eredmény mindenképp kudarc Pulai András szerint.

"Simán benne van, hogy a rendszerváltás utáni legrosszabb szereplése volt ez az MSZP-nek. Molnár Gyulának nem hiszem, hogy lesz maradása" - tette hozzá.

Az elemzők szerint egy nagyobb ellenzéki párt kell. Csizmadia Ervin szerint bárki is kerül az MSZP élére, az a kérdés, hogy alkalmas lehet-e egy nagyobb ellenzéki egység vezetőjének.

Pár évvel ezelőtt Gyurcsány Ferenc volt az, aki egy nagy ellenzéki párt létrehozását vizionálta - mondta a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója.

"Nagy kérdés, hogy elő lehet-e venni az ő személyét. Ki lesz az ellenzéki egység vezetője? Ő nem lehet, noha az ő gondolata volt, hogy meg kell teremteni az egységet" - tette hozzá.

"Szükség van egy olyan ellenzéki vezetőire, aki túl tudja ragyogni Gyurcsány Ferencet. A baloldalnak el kell jutni oda, hogy valaki vezeti őket. Kell egy karizmatikus, politikai tehetséggel rendelkező baloldali vezető. Mintha elhárítanák maguktól ezt a képességet" - mondta Pulai András.

Címlapról ajánljuk
Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

Ronaldo gólt lőtt, lecserélték, de a portugálok végül továbbjutottak Horvátország ellen a vb-n

A 94. percben szerzett fejesgóllal Portugália legyőzte Horvátországot, és a nyolcaddöntőbe jutott a foci-vb-n. A 40 éves világsztár Cristiano Ronaldo lőtte a portugálok első gólját, aztán a meccs végén lecserélték. Ronaldo hajdani Real-csapattársa, a szintén veterán horvát Luka Modric ezzel búcsúzott a vb-ktől. A portugálok következő ellenfele az osztrákokat simán, 3-0-ra verő Spanyolország lesz.

Kormányszóvivői tájékoztató: átszabják az áramszámlákat a megújulóknál, jön az ügynökakták nyilvánossága

Az új, a vármegye elnevezést is megszüntető Alaptörvény-módosítást várhatóan a jövő hét elejéig benyújtják a társadalmi egyeztetés után – „nagy változás nem lesz”, inkább szigorodni fog. A NAV elnöki pozíciójára nyilvános pályázatot fognak kiírni, a hatóság vezetője nem lesz államtitkár. Szerveződik Magyar Péter látogatása a Vatikánba.
Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Még nincs a NAV-nak végleges új elnöke

Kármán András pénzügyminiszter csütörtök este közölte: nyílt pályázaton választják ki a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) új elnökét. Korábban még úgy tűnt, hogy eldőlt az adóhatóság új vezetőjének személye, tartósan, ugyanis a tárcavezető hétfő reggel még azt közölte, hogy "alapos szakmai egyeztetések után megszületett a döntés az új NAV-vezetéssel kapcsolatban" és akkor meg is nevezte Tamásné Czinege Csillát, és úgy tűnt az akkori tájékoztatásokból, hogy tartósan tölti majd be ezt a posztot. Az ügy előzménye, hogy a választást sokan kritizálták és Magyar Péter miniszterelnök a csütörtöki tájékoztatón bejelentette, hogy nincs még NAV-elnök.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×